A Horfer Serleg dinamikusan fejlődést mutató vállalkozás
Horváth Ferencet, a Horfer Serleg ügyvezetőjét karrierjéről, vállalkozásának fejlődéséről és jövőbeli terveiről kérdeztük.
- Éveken át a sport területén tevékenykedett. Hogyan kezdődött vállalkozói karrierje?
- 1984-ben lettem először egyéni vállalkozó, később alakultak meg a cégeim. A Horfer Serleg ötlete kicsit később alakult ki. A 90-es évek elején sokáig kint dolgoztam külföldön sportrendezvényeken, ahol európai sport diplomataként tevékenykedtem. Kapcsolatba kerültem olaszokkal, akik javasolták, hogy hozzak Magyarországra próbaként érmeket, serlegeket, az akkor már működő sportruházati üzletembe. Az eltelt közel 20 év alatt kiderült, hogy ez lett végül a vállalkozásunk fő profilja, tehát jó döntésnek bizonyult. Pillanatok alatt kelendő slágerek lettek ezek a termékek, hiszen abban az időben újdonságnak számítottak a magyar piacon. Ez természetesen a bevételünket is átformálta. Ezt követően szervezetten, partnerekkel együttműködve szállítottam be Magyarországra ezeket, a termékeket. Először a saját üzleteimbe Szekszárdon, majd néhány kollégának, majd folyamatosan terjeszkedtünk.

- Mikor jött el a fordulat a cég életében?
- A nagyon nagy váltás akkor volt, amikor teljes egészében ráálltam a vállalkozásomra, háttérbe szorítva a sportot, ez pedig 1996-ban, az Atlantai Olimpia után volt. Az oka az volt, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon jól ment a vállalkozásom, és egyre jobban éreztem, hogy teljes embert kíván. Azóta már a termékeink, de még a technológia is megváltozott, fejlődött. Példaként említeném, hogy az elején még kézi gravírozást alkalmaztunk, ma már automata, számítógéppel vezérelt gravírozógépekkel dolgozunk.

Horváth Ferenc, a Horfer Serleg ügyvezetője tudja, cége teljes embert kíván
- Kezdetben, mint említette, Szekszárdon voltak üzletei. Ma már Budapesten is jelen vannak. Miért?
- Mivel az ország Budapest-centrikus volt, elkerülhetetlenné vált a budapesti terjeszkedés is. Egy elég nagy befektetéssel megnyitottam tehát az üzletemet a fővárosban a Magyar Sportok Házában, és gyakorlatilag az egész menedzsmentet ide telepítettem át. Szerencsére már korábban is sok megrendelésem volt innen, személyes ismeretségeim, és a sport múltam folytán.
Horváth Ferenc megnyitotta üzletét Budapesten a Magyar Sportok Házában
- További bővítést is tervez?
- Nem lehet egy percre sem megállni. Egyre nagyobb a konkurencia, folyamatosan jönnek be a külföldi szállítók. Terjeszkedni, lobbizni, fejlődni kell. Az idei év nagy sikere például, hogy az InterSportnak két üzletében már beszállítói lettünk és a kapcsolatot tovább szeretnénk bővíteni hiszen egy jelentős országos hálózattal rendelkezik. Emellett nagyon lényeges, hogy a WBO-nak is a beszállítója vagyok! Nagy büszkeségem, hogy mindent Magyarországon gyártunk ezekhez, a termékekhez, többek között a bajnoki övekhez is.

Horváth Ferenc Kovács Koko Istvánnal, és a saját készítésű WBO övvel
- Elég összetett tehát a cége. A serlegeken túl mikkel foglalkozik?
- A vállalkozásomnak három fő területe van. Az egyik terület a serlegek, érmek, plakettek, közel 100 ezer termékcsaláddal. A második nagy kategória a textíliák, pólók, köntösök, törölközők, melegítők készítése a varrodában, magyar alapanyagból, magyar munkaerővel. A harmadik nagycsalád pedig a mindennemű reklám ajándéktárgy, kezdve a névjegykártyatartótól, az esernyőkön át kulcstartókig. Ezek gravírozását, hímzését, szitázását is vállaljuk. Újdonságként említeném, hogy pár napja a Swarowski gyárnak lettünk az egyik viszonteladója, és a budapesti üzletünkben forgalmazzuk a termékeit, főként hölgyek számára.
Az üzletben minden megtalálható, ami a sporteseményekhez köthető: serlegek, zászlók, érmek...
- Milyen kört szolgál ki a cége?
- Csak a teljesség igénye nélkül tudok nyilatkozni, hiszen felsorolni is hosszú lenne a megrendelőimet. A Budapesti Labdarúgó Szövetségnek vagyok a kizárólagos beszállítója, de szállítunk a Magyar Triatlon Szövetségnek, Tolna Megyei Labdarúgó Szövetségnek, a Sportcsillagok Gálájának, számos civil szervezetnek és rendezvényszervező vállalkozásnak is. Különböző sportlétesítményekbe, tornacsarnokokba is szállítunk sportfelszereléseket, eszközöket a legkisebbtől a legnagyobbakig. Továbbá politikai kampányhoz is szállítottam pólókat, zázlókat, szalagokat, stb... Jelentős megrendeléseket kaptunk állami és társadalmi rendezvényekre, történő beszállításra első sorban egyedi gyártású érmék és plakettek elkészítésére plüss dobozok,mappák gyártására. Jellemző egyébként a cégünkre, hogy nagyon rugalmasak és gyorsak vagyunk, mindenki kérését igyekszünk teljesíteni.
MCOnet-Kovács Tünde
Szekszárd Online - szekon.hu