Helyi Hírek Helyieknek

SZEKSZÁRD ONLINE

TOLNA MEGYE HÍRPORTÁLJA

H i r d e t é s

Partnereink:
33_20060620124615_597.jpg
Ezer éves különlegességre leltek a szekszárdi régészek
Árpád-kori leletre bukkantak a régészek Szekszárdon.
Ritka Árpád-kori leletet találtak a régészek Szekszárdon, a vármegyeháza melletti ásatáson.
Dr. Vizi Márta, a Wosinsky Mór Múzeum régész-főmuzeológusa elmondta, hogy a felújítás előtt álló épület mellett három sírt tártak fel, közülük az egyik a XI. század környékéről való. Feltételezését azzal magyarázta, hogy az egyik sírban olyan tárgyakat találtak, melyek az Árpád-kor jellegzetességei, ilyen például a rosszezüst-gyűrű és az S-végű hajkarika. Ezek alapján valószínű, hogy a másik kettő is ugyanebből a korból származik, bár ezek tárgyi emlékeket nem, csak csontokat tartalmaztak. A leleteket hamarosan részletes vizsgálatoknak vetik alá, s ekkor derül ki, hogy a feltárt terület valóban ezer éves múltra tekint-e vissza.

szek2.jpg

Csontokat is rejtettek a feltárt sírok

A muzeológus ásatásokat végzett az egykori várfal föld alatti részein is, ahol XV-XVII. századi leletekre bukkant. Tolna megye székhelyén még további feltárásokat is végeznek a szakemberek, a Béla király tér felújítása előtti régészeti munkák során pedig valószínűleg hasonló kincsek kerülnek elő - tette hozzá Dr. Vizi Márta.

-W-


Internet Szótár

 
Coke Beach as siófoki Aranyparton - 2009. július 4.   Idén is felállították a ...
Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő
Hirdetés:

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

www.mconet.hu