Másfél év után újra inkubátorházat építenek Szekszárdon. Az új létesítmény a legfeljebb három éve létrejött kisvállalkozások számára nyújt segítséget, melyek kedvező áron kaphatnak helyet az épületben.
Köpenczei István projektmenedzser az MTI-nek elmondta, hogy a csaknem ezer négyzetméteres inkubátorházban három olyan kisvállalkozás költözhet be, melyeket kevesebb mint három éve alapítottak. A cégek emellett különböző vállalkozói és szakmai képzéssel, valamint piackutatással kapcsolatos ügyekben is segítséget kaphatnak a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól. A beruházás 200 millió forintból valósul meg, melyhez a Dél-Dunántúli Operatív Program 116 millió forintos támogatással járul hozzá, továbbá a kivitelezéshez a Paksi Atomerőmű Zrt. is hozzájárul.
Két éven belül a második inkubátorház épülhet fel Szekszárdon (Fotó: szekszard.hu)
Szekszárd első, két és félezer négyzetméter alapterületű inkubátorházát tavaly márciusban adták át, melyben öt vállalkozás kapott helyet. Az új épület alapkövét pénteken rakták le, a tervek szerint 2012 májusában pedig befejeződnek a munkák.