Új buszokkal bővül a Gemenc Volán járműparkja
Harminc új autóbuszt vásárol a szekszárdi telephelyű Gemenc Volán Autóbuszközlekedési Zrt. Az új járművek a tervek szerint már jövőre utasokat szállíthatnak.
Miszler Miklós, a Gemenc Volán személyforgalmi igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a beruházás 1,1 milliárd forintból valósul meg, melyből 100 millió forintot saját forrásból, egymilliárd forintot pedig hitelből teremti elő a cég. Az autóbuszpark felújítása jelenleg a hitelfelvételre kiírt közbeszerzési eljárás szakaszában tart, az új járművek beszerzésénél pedig arra törekszenek, hogy lehetőleg magyar gyártmányú buszok érkezzenek Szekszárdra.

Az új buszok már jövőre utasokat szállíthatnak
A Gemenc Volán 240 járművének átlagéletkora csaknem 11 év. A mostani beruházás várhatóan tíz év alatt térül majd meg, a társaság pedig már jövő év végén szeretné forgalomba állítani az új autóbuszokat - tette hozzá Miszler Miklós.
-W-