Szekszárd

Új szupermarket nyílt Szekszárdon

Új szupermarket nyílt Szekszárdon

Az Auchan Magyarország Kft. tervei szerint jövőre tizenhét milliárd forint értékű beruházást hajt végre, a következő években pedig 30 szupermarketet nyit, melynek első ülzetét Szekszárdon nyitották meg.

A 30 főt foglalkoztató szekszárdi üzletet a belvárosban alakították ki, az új kereskedelmi egységek helyének kiválasztásánál előtérbe helyezik a városközponti részeket. Az új üzlet megnyitása az első lépése az Auchan beruházásainak, melynek célja, hogy megerősítsék magyarországi pozíciójukat. 

 

Új szupermarket nyílt Szekszárdon

Az új szekszárdi szupermarket 30 új munkahelyet teremtett

 

Az elmúlt 19 évben több mint 200 milliárd forintot fektetettek be Magyarországon, és további hipermarketek, vásárlóközeli szupermarketek, kis boltok, valamint franchise egységek nyitását tervezik. Jelenleg közel 700 főt foglalkoztatnak, melyből 400 megváltozott munkaképességű. Az új áruházak nyitásával párhuzamosan növelik majd a dolgozók számát is.

 

/T.D.