125 éves a szekszárdi vasúti közlekedés
Tahi József az MTI-nek elmondta: a mai formáját 1939-ben elnyert épületen 25 éve végeztek utoljára rekonstrukciót. Most harmincmillió forintból ajtókat, ablakokat cseréltek, kifestették a homlokzatot, mozgáskorlátozottaknak akadálymentes feljáró, vakvezető sáv készült, és új utastájékoztató táblákat helyeztek el.
A szekszárdi állomás érdekessége, hogy egyik váróterme Szabó Dezső (1888-1971) festőművész három, 1939-től 1982-ig a várókat díszítő pannójának reprodukcióját mutatja be. A szekszárdi Víz'P'Art Alapítvány 2005-től 7,5 millió forintot gyűjtött a pannók újrafestésére - mondta az MTI-nek Rühl Gizella, az alapítvány alelnöke. A képek végül nem kerülhettek régi helyükre, miután - mint Imre Lászlóné, a MÁV területi kommunikációs vezetője közölte - a jelenleg látható Patay László-seccók eltávolításához a művész örökösei nem járultak hozzá.
Rühl Gizella hozzátette: az alapítvány 2009-ben Szabó Dezső emlékhelyet alakít ki a „kultúrváróban", és egy albumot is kiad a művész munkásságáról. A már elkészült Sárközi vasárnap című kép a Sárköz fővárosába, a decsi faluházba kerülhet.
Forrás: www.tolnamegye.hu- Szekszárd Online
Szóljon hozzá: Szekszárd- 125 éves a szekszárdi vasúti közlekedés