20 éves évfordulóját ünnepelte a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége

Az önkormányzat hozzájárult a most megrendezett évfordulós ünnepélyhez, melyet egy kirándulás Dombóvárra, valamint egy fürdőzés is társult.

Eredetileg tizenegyen alapították az Érdekszövetséget, így a most megrendezett évfordulós ünnepségen a résztvevőket köszöntötték, valamint megemlékeztek azokról is, akik már nem lehetnek ott.

A szervezet, éppen húsz éve, 1991-ben alapult. Szabó Istvánné, a szervezet volt titkára elmondta, hogy az egész szervezet egy nőnapi ünnepély kapcsán jött létre, ahol javarészt nyugdíjasok jelentek meg.

Létrehoztak egy olyan közösséget, ahol végre elmondhatták minden gondjukat és bajukat, meghallgatásra, és segítségre találtak. Jelenleg kidolgozott programmal és múlttal állnak fent immáron 20 éve.

 

Zaffer Diviána