A feketét nem éri baleset - Szekszárd
Szekszárd - Fekete év volt a tavalyi a munkahelyi baleseteket tekintve. Tolna megyében négyen, míg a régióban összesen öten veszették életüket.
- Nem mindennapi történet az, amit az egyik munkásom tett a napokban - mondta egy baranya megyei építőipari cég vezetője. - Amikor a munkaügyi ellenőr megbüntette az egyik embert, mert munka közben nem volt rajta védősisak, ez a fiatalember odament hozzá, és elmondta, hogy bizony nemcsak a kollégája, hanem ő sem viselte a biztonsági fejfedőt. Az őszintesége - vagy becsületessége? - százezer forint körüli összegbe került a cégnek. Wágner Béla, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség (OMMF) Dél-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége igazgatója kérdésünkre elmondta, a munkaügyi ellenőrzések feladata elsősorban a munkahelyi balesetek megelőzése. Megpróbálják a balesetek számát a lehető legkevesebbre csökkenteni. Hozzátette, Tolna megyében a múlt évben összesen 565 ilyen esetet jelentettek be. - Ennél valószínűleg sokkal több történt, ám a feketén dolgozókat általában nem éri baleset - legalábbis papíron. Mivel sehová nincsenek bejelentve, a balesetekről sem értesülünk. A feketemunkásokról csak akkor érkezik bejelentés, ha életüket vesztik a munkahelyen - mondta. A múlt évben összesen négyen haltak meg munkahelyi balesetben Tolnában. Mint azt korábban megírtuk, Bátaszéken tragikus körülmények között halt meg egy munkás tavaly novemberben a Wienerberger cég téglagyárában. A 37 éves bátaszéki férfi a gép környékét takarította a hajnali műszakváltás előtt. Feltehetőleg át akart mászni a szállítósor alatt, ám ekkor kabátja beakadt a láncokat hajtó csigasorba. A szerkezet magával rántotta, és bár biztonsági mechanizmusa leállította működését, a férfi belehalt sérüléseibe. Wágner Béla tájékoztatása szerint egy másik sajnálatos eset volt, amikor a Nemzeti Közlekedési Hatóság egy Tolna megyei munkatársa ellenőrzés közben meg akart állítani egy autót, de szerencsétlen módon elütötték és belehalt sérüléseibe. Ketten pedig a megye útjain, autóbalesetben hunytak el. A Dél-dunántúli régióban a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma összesen öt volt a múlt évben. Kifejette, az életveszélyes munkahelyi balesetek közül, amelyből a megyében összesen három volt 2007-ben, kettő szintén közlekedési baleset volt. A harmadik életveszélyesen megsérült munkás megcsúszott egy épület palatetején, és lezuhant. A régió három megyéjében összesen nyolc ilyen balesetet jelentettek be. Súlyos csonkulásos balesetet a megyéből nem jelentettek be a munkavédelmi felügyelőségre, a régióban hármat. Csonkulásos balesetről azonban négy bejelentés is érkezett. Ezek nagy része a fa- és a fémfeldolgozó iparban történt. Asztalosok, lakatosok, favágók vágták le egy-egy ujjukat, vagy ujjpercüket. A Dél-dunántúlon ez a szám összesen 18 volt 2007-ben. Tolna megyében 1132, a régióban 2595 munkáltatónál tartott az OMMF Dél-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége munkavédelmi ellenőrzést. A megyében pontosan 100, a régióban közel 300 esetben bírságolták a munkáltatókat. Tolnában 247 munkáltatónál 560 főt tiltottak el a foglalkozásától, a régióban összesen 605 munkáltatónál 1624 főt.
Bírság (munkáltatói): Tolna: 39 millió 410 ezer
Dél-dunántúl: 116 millió 710 ezer
Szabálysértési bírság (dolgozói):
Tolna: 10 millió 590 ezer
Dél-dunántúl: 19 millió 216 ezer
Helyszíni bírság: Tolna: 1 millió 723 ezer
Dél-dunántúl: 3 millió 676 ezer forint
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
A feketét nem éri baleset - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Bírság (munkáltatói): Tolna: 39 millió 410 ezer
Dél-dunántúl: 116 millió 710 ezer
Szabálysértési bírság (dolgozói):
Tolna: 10 millió 590 ezer
Dél-dunántúl: 19 millió 216 ezer
Helyszíni bírság: Tolna: 1 millió 723 ezer
Dél-dunántúl: 3 millió 676 ezer forint
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
A feketét nem éri baleset - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu