Csak szívből szabad adni - Szekszárd

Szekszárd - Az ünnepek előtt az emberek adakozóbbak, amire nagy szükség is van, hiszen egyre több a segítségre szoruló. Úgy tűnik azonban, hazánkban az adakozás kultúrája még nem alakult ki.
Kenyeret, konzervet és almát osztottak tegnap délelőtt Szekszárdon, a Máltai Szeretetszolgálat épületében. Hajléktalanok és rászorulók adták egymásnak a kilincset, és miközben várakoztak az élelmiszerekre, a meleg ruhaneműk között is válogathattak. Lemle Béláné, a szeretetszolgálat helyi irodájának vezetője szerint az ünnepek előtt az emberek is adakozóbbak, amire nagy szükség is van, hiszen egyre több a segítségre szoruló. Az asztalra kitett, egyenként becsomagolt kenyereket a Gyulai Pékség adományozta, az almát az Eckert család, a konzervet pedig a szeretetszolgálat vásárolta. Lemle Béláné, a helyi szolgálat vezetője elmondta, sajnos ritkán kapnak bármilyen adományt a Máltai központtól, így egyre jobban rá vannak szorulva az emberek együttérzésére. Van egy réteg, még csak nem is a legmódosabb emberek, akik segítenek, de a többség közömbös marad. Úgy tűnik, hazánkban az adakozás kultúrája még nem alakult ki. A Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi irodája minden adományért hálás, legyen az élelmiszer, ruha, takaró vagy pénz. Minden bevételüket a rászorulókra költik. Tolna megyében több száz hajléktalan él. Nehéz őket számon tartani, hiszen gyakran mennek egyik megyéből a másikba. Bélával, az 54 éves harci férfival Szekszárdon, a Máltai Szeretetszolgálat irodájában találkoztunk, ahol éppen élelmiszert osztottak a rászorulók között. Kedden hideg volt a reggel, így nem meglepő, hogy a férfi a teljes ruhatárát magára vette. Nem kellett sokat kérlelni, sorolta az okokat, amelyek miatt az utcára került. Meghalt az édesanyja, ezt követte az állandó veszekedés italozó testvérével, 22 hónap börtön betörés miatt, majd a hajléktalan élet következett. Szerencsére nem nősült meg, így nincs, akinek fájjon érte a feje - mondta. Van ugyan nyugdíja, de csak 48 ezer, amiből albérletre nem futná. Hajléktalanszállón húzza meg magát. Az utolsó rendes karácsonya, amire emlékszik, tizenöt éve volt, amikor még élt az édesanyja. Ma már a legnagyobb vágya csupán annyi, hogy legyen pénze egy doboz cigire. A szekszárdi, 48 éves József báránybundájában nem néz ki hajléktalannak. Erre ő nagyon büszke, mondta. Pár éve él az utcán. Elvált, van egy 25 éves lánya és egy unokája. Volt olyan év, hogy a hajléktalanszállóról is ki volt tiltva, mert rosszat tett. Minden zugát ismeri a városnak. A pályaudvar 11 órakor bezár és reggel fél ötkor nyít. Nyáron a peron is megteszi, de télen melegebb helyre vágyik az ember - mondta. A lépcsőházak többségét csak kóddal lehet nyitni, így marad az utca. Vállalt már alkalmi munkát is, de sokszor átverték, és a nap végén nem fizették ki. Idén nagyon várja a karácsonyt. Az édesanyja Katalin, akit a napokban felköszöntött. Az idős asszony megígérte, hogy Szent este József ott maradhat nála.

Márta, a szegények Teréz anyája

Szekszárdon húsz önkéntes évek óta vállalja, hogy adományokat gyűjt, azokat válogatja és eljuttatja a rászorulóknak. Közülük is kiemelkedő munkát végez Fritz Andrásné, ahogy a hajléktalanok nevezik: a szegények és a rászorulók Teréz anyája. Márta néni már 15 éve szorgos tagja a Máltai szeretetszolgálatnak. Márta néni azt mondta, úgy kell adni, hogy sem a szegényt, sem a hajléktalant nem szabad megalázni. A rászorulók között is vannak olyanok, akik szégyellik magukat a szegénységük miatt. Ezért csak szívből szabad adni.

Forrás: www.tolnainepujsag.hu

Csak szívből szabad adni - Szekszárd - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu