Föléledhetnek a központok - Szekszárd

Szekszárd - Több mint ötmilliárd forint hívható le idén városrehabilitációra a DDOP révén. Tolna megyéből már többen készülnek a rajtra.
Tolna megyéből eddig hat város jelezte, hogy kellő feltételek esetén indul az új városrehabilitációs pályázatokon - közölte lapunkkal Deák Gábor, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség menedzsere. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy más települések idővel nem csatlakoznak Bonyhádhoz, Dombóvárhoz, Dunaföldvárhoz, Pakshoz, Simontornyához és Tamásihoz. A Dél-Dunántúl Operatív Programja keretében összeállított pályázati csomag három kategóriát foglal magába. A Funkcióbővítés integrált városfejlesztési akciók, a Hátrányos helyzetű térségek kisvárosainak fejlesztése és a Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja elnevezésű programok széles kört vonnak be a támogathatóságba. A január 18-tól ez év tavaszáig beadható pályázatok révén összességében több mint ötmilliárd forint hívható le. A pénzből egyebek mellett közterület kialakítása, illetve felújítása, gazdasági, sport és egyéb közösségi szerepet betöltő létesítmények korszerűsítése, történelmi és kulturális örökséget jelentő épületek és műemlékek értékmegőrző fejlesztése, továbbá történeti parkok, kertek felújítása válik lehetővé. A korábbi városrehabilitációs pályázaton, akkor még az úgynevezett ROP-on, szép sikert könyvelhetett el magának Dombóvár, Szekszárd, illetve Tolna. Az újabb lehetőséget igyekszik megragadni Bonyhád is. Potápi Árpád polgármester elmondta, hogy siker esetén a Völgység székhelyének főtere, valamint több utca eleje nyer teljesen új képet. - Sétálóutca, új forgalmi rend, homlokzatok és a régi községháza felújítása - sorolta a polgármester, hozzátéve: a hely nemcsak küllemében, hanem szellemében is megújul a több mint 500 millió forintból tervezett beruházásnak köszönhetően. A város egyébként ugyanennyi pénzre, azaz a maximumra pályázik. Az ügynökség összesítőjének pályázati rovatában Paks neve mellett 800 millió forintos igény található. Ez azt jelenti, hogy az atomváros ugyancsak fontolgatja az indulást, bár Hajdú János polgármester előrebocsátotta: addig még igen sok a tennivaló. Nem ez a minden mást háttérbe szorító projekttervük, hiszen éppen most igyekeznek forrást találni például a múzeum átköltöztetésére és a Duna okozta belvíz-mentesítésre. Amennyiben egymáshoz illeszkednek a kapcsolódási pontok, abban az esetben megpróbálkoznak a rehabilitációs pályázattal is. - A művelődési központot hozzákapcsolnánk a lakótelepi térhez például úgy, hogy a rendezvények egy részét kihoznánk a ház falai közül. Ehhez egy kültéri színpadra lenne szükség - tudtuk meg a polgármestertől. Dunaföldváron a belvárosi parkolási lehetőségek javításán túl a műemlékek felújítását, az elöregedett ivóvízvezeték-rendszer cseréjét, a könyvtár bővítését és egy piac kialakítását tenné lehetővé a sikeres pályázat - közölte Nagy Gáborné polgármester. Ez az átfogó munka legkevesebb félmilliárd forintot emésztene fel. A pályázat pénzügyi és eljárásrendi elemei Konstrukció Pénzügyi keret (millió Ft) Nyújtható támogatás (min/max) Eljárásrend Funkcióbővítés integrált városfejlesztési akciók 3 312 100/800 kétfordulós Hátrányos helyzetű térségek kisvárosainak fejlesztése 677 5/70 egyfordulós Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja 1 511 15/10 kétfordulós Fotó: Kiss Albert kép neve: dfkozKA44 képalá: Beszédes József szobra Dunaföldvár főterén. Félmilliárd forint pályázati pénzt remélnek a város központjának átfogó rehabilitációjára

Forrás: www.tolnainepujsag.hu

Föléledhetnek a központok - Szekszárd - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu