Kínai bóvlik fojtják meg a vásárokat - Szekszárd

Szekszárd - Egy hete népesedtek be Szekszárd belvárosában az adventi vásár bódéi, ahol helyi és távolabbi településekről érkezett árusok kínálják portékáikat.
A kereskedők véleménye megoszlik: van amelyikük szerint idén jóval rosszabb a forgalom, és még nézelődők is alig akadnak, míg más árusok meg van elégedve

Úgy tűnik a megtérülés függ a kínált árútól, és a távolságtól is. A bevételből a bódék bérleti díját, ami száz –kétszázezer forint körül van három hétre és az úti-, vagy a szállásköltséget is ki kell gazdálkodni. Az árakat pedig viszonylag alacsonyan kell tartani, és hagyni kell egy kis teret az alkudozásnak. Különben a kispénzű vásárlók inkább, a kínai boltok olcsó és gagyi termékeit választják. Az azonban bizonyos, hogy ellenőrzik az árusokat, mind a munkaügyi felügyelet, mind az Adó-és Pénzügy-ellenőrzési hivatal munkatársai.

A gyerekek azért még élvezik a vásárok hangulatát Fotó: kiss Albert
Az egyik ruhaneműket kínáló pécsi árus szerint jó, ha megtérülnek az idén a költségeik. Tíz éve foglalkozik vásározással, járja a régió településeit, de tapasztalatai szerint az üzletnek már nincs igazán jövője. Évről évre egyre rosszabb a forgalom, egy családot képtelenség lenne fenntartani belőle. Ezért a kereskedő az emberek pénztelensége mellett a kínai piac versenyét teszi felelőssé. Az árait kénytelen a lehető legalacsonyabban tartani, így amíg korábban azért lehetett alkudni, ma már erre sincsen igazán mód. Tapasztalatai szerint az ünnepi időszak nem jelent kimagaslóan nagyobb forgalmat az egész évihez képest. Inkább a fizetés időszak az, ami a kereslet emelkedését hozza. Arról is beszámolt, hogy már az első napokban ellenőrizték őket az APEH munkatársai. Persze nem találtak semmit, hiszen mindenki fél a büntetéstől, ami már egyszeri alkalommal is elviheti a teljes hasznot.

Pár bódéval arrébb egy fiatal nő kínálja a fehérneműket a járókelőknek. Ő első alkalommal van kint egy bajai vállalkozó alkalmazottjaként, de forgalomra nem panaszkodik, mert még enni sincs ideje. Egy hét alatt máris visszatérő vásárlókra tett szert, ami szerinte az árú minőségének, és a kedvező áraknak köszönhető. A táskák, pénztárcák is viszonylag kelendőek, ha nem is úgy fogynak mint máskor.

Kint a szekszárdi vásártéren sem jobb a helyzet. Néhány éve karácsony előtt még mozdulni sem lehetett a tömegben, ma már alig van néhány árus, a vevő pedig még kevesebb. Mándics Zoltánné Bajáról jár el többek között a szekszárdi vásárba is, hogy ruhaneműit kínálja a vásárlóknak. Huszonöt éve dolgozik ezen a területen, de ha lenne lehetősége elhelyezkedni valahol, már nem foglalkozna vele többet, mert nincsen jövője.



Forrás: www.tolnainepujsag.hu

Kínai bóvlik fojtják meg a vásárokat - Szekszárd - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu