Kis megye, nagy eredmény

Tolna megye a népességét tekintve a második legkisebb az országban, minden tiszteletet megérdemelnek a sportolói és az eredményeik, mert ezzel is jó példát állítanak a jövő nemzedéke elé. E gondolattal köszöntötte dr. Braun Márton országgyűlési képviselő a megyei önkormányzat és a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetségének közös díjkiosztóján megjelenteket, ahol a 2008-as év legjobbjait jutalmazták sportáganként.

 

- Ezekben a vészterhes időkben különösen fontos az önkormányzatok, a szponzorok és a szülők áldozatvállalása - mondta a honatya, majd hozzátette,szerencsére a megye aktív sportéletet él, minden évben egy-egy új rendezvény színesíti a képet.

 

 

VILÁGVERSENYEKEN 1-6. HELYEZÉST ELÉRT SPORTOLÓK 2008- BAN


1. CSELGÁNCS díjátadó: Juhász Sándor

 

Bor Barna

 

- Az Atomerőmű SE válogatott versenyzője, olimpikon
- Utánpótlás Európa bajnok
- Világbajnoki 5. helyezett
- Eredményeivel Tolna egye legjobb sportolója 2008. évben
- Edzője: Hangyási László

 

2. KAJAK- KENU díjátadó:Iker László

 

Faldum Bereniké

 

- Az Alois Dalmalyer Tolnatext Kajak- Kenu SC versenyzője
- A szegedi világkupán, a milánói felnőtt és a szegedi utánpótlás Európa bajnokságon K-2 1000 m-en I. helyezett egység tagja
- A csehországi Maraton Világbajnokságon ezüstérmes kajak kettes tagja
- Eredményeivel Tolna megye legjobb sportolója 2008. évben
- Edzője: Barina József


Kozmann György

 

- Atomerőmű SE válogatott versenyzője
- A PEKINGI OLIMPIÁN 1000 m- en BRONZÉRMES KENU KETTES EGYSÉG TAGJA
- A milánói Európa bajnokságon 500 m- en, illetve a szegedi világkupán 500 és 1000 m- en ezüstérmet szerzett a kenu kettesek versenyében
- Eredményeivel Tolna megye legjobb sportolója 2008. évben
- Edzője: Ludasi Róbert

 

 

Boros Gergő díjátadó: Dr. Braun Márton

 

- Az Atomerőmű SE versenyzője
- A milánói Felnőtt Európabajnokságon a kajak négyesek versenyében 200 m- en III. helyezést ért el
- Edzője: Hűvös Viktor

 

Bucher Barnabás

 

- Alois Dalmalyer Tolnatext Kajak- Kenu SC versenyzője
- A csehországban rendezett Maraton világbajnokság 20 km távján 5. helyezett kajak kettes egység tagja
- Edzője: Barina József

 

Csabai Edvin

 

- Alois Dalmalyer Tolnatext Kajak- Kenu SC versenyzője
- A maraton világkupa győztes és világbajnok kenu kettes tagja
- Maraton világbajnok kenu egyesben
- Edzője: Barina József

 

Györe Attila

 

- Alois Dalmalyer Tolnatext Kajak- Kenu SC versenyzője
- Maraton Világkupa győztes kenu kettes egység tagja illetve kenu egyesben világkupa 2. helyezett
- A csehországi Maraton VB-on aranyérmes kenu kettes egység tagja
- Edzője: Barina József

 

Jámbor Attila

 

- Alois Dalmalyer Tolnatext Kajak- Kenu SC versenyzője
- A Maraton Világkupán 2. helyezett kajak kettes egység
- A Maraton világbajnokságon bronzérmes kajak kettes egység tagja
- Edzője: Barina József


3. KARATE díjátadó: Dr. Braun Márton


Bogárdi Mónika

 

- A Faddi Sport Egyesület versenyzője
- A prágai korosztályos Európa bajnokság aranyérmese
- Edzője: Bali Ervin


Guzorán Attila

 

- a Paksi SE versenyzője
- A franciaországi világbajnokságon ezüstérmes formagyakorlatban
- A Tradicionális Shotokan Karate Szövetség országos bajnoka küzdelemben és formagyakorlatban
- Eredményeivel Tolna megye legjobb sportolója 2008. évben
- Edzője: Záborszki Zoltán


4. ÖKÖLVÍVÁS díjátadó: Gaál László


Orbán Gergő

 

- a Dombóvári Bokszbarátok Klubja versenyzője
- A plovdivi Junior EB. V-VI. helyezettje
- Eredményével 2008. évben Tolna megye legjobb sportolója
- Edzője: Koós Károly


5. RÁDIÓAMATŐR díjátadó: Kropkó Péter

Antal Bíborka

 

- A Szekszárdi Rádió Klub versenyzője
- A rádiós tájfutó ifi EB-n URH kategóriában IV. helyezett
- Országos Bajnokságon URH és RH kategóriában II. helyezett
- Eredményeivel Tolna Megye legjobb sportolója 2008. évben
- Edzője: Dékány Péter


Hudanik Antal

 

- A Szekszárdi Rádió Klub sportolója
- A Gyorstávírász Európabajnokságon egy arany és két bronzérmet szerzett
- Országos Bajnok
- Eredményeivel Tolna megye legjobb sportolója 2008. évben
- saját maga edzője


Lakatos László

 

- A Szekszárdi Rádió Klub versenyzője
- A Gyorstávírász EB- n IV. helyezett csapat tagja
- saját maga edzője

 

Vajda István

 

- Az Atomerőmű Rádióamatőr Sportklub versenyzője
- A Rövidhullámú EB- n ezüstérmet szerzett
- Saját maga edzője

 

Weisz László

 

- A Szekszárdi Rádió Klub versenyzője
- A Rövidhullámú EB-n fónia versenyszámban 3. helyezést ért el.
- saját maga edzője

 

Weisz András

 

- A Szekszárdi Rádió Klub versenyzője
- A Gyorstávírász európabajnokság gyakorlati és adás versenyszámában 3. helyezést ért el.
- Edzője: Weisz László

 

6. TRIATLON díjátadó: Kropkó Péter

 

Gergelics Natália


- Az Anonym SE versenyzője
- A liverpooli Tűzoltó Világjátékokon 2. helyen végzett
- Edzője: Varga Gyöngyvér

 

 

TOLNA MEGYE LEGJOBB SPORTOLÓJA 2008. ÉVBEN

 


1. ASZTALITENISZ díjátadó:Link Ferenc


Majzik Zsuzsa

- Fastron AC Tolna Extraligás csapatának sportolója
- 3*os megyebajnok
- Edzője: Majzik Tamás

 

Kocsis János

 

- A Szekszárd AC NB. III. - as csapatának sportolója
- 2*es megyebajnok
- Edzője: saját maga

 

2. ATLÉTIKA díjátadó: Gaál László


Ohn Kinga

 

- Az AC Szekszárd versenyzője
- ifjúsági és junior válogatott
- a szarajevói junior válogatott viadal 800 m síkfutás 6. helyezett
- a zalaegerszegi magyar -cseh- szlovák- szlovén junior válogatott viadal 800 m 3. helyezett
- Győrben ifi válogatott viadalon 800 m- en 4. helyezett
- a kismaratoni OB- on bajnok ifjúsági csapat tagja
- Ifjúsági OB 1500 m- en ezüstérmes
- váltó OB 4*800 m- en bronzérmes csapat tagja
- fedettpályás OB- 800 és 1500 m- es versenyszám bronzérmese
- Edzője: Németh Gyula


Csillag Balázs

 

- Az AC Szekszárd válogatott versenyzője
- Az isztambuli Európa kupán 7. helyezést ért el
- Az országos bajnokság 5000 m- es síkfutó versenyszám bajnoka, az 1500 m ezüstérmese
- Mezeifutó Ob 2. helyezettje
- Edzője: Németh Gyula

 

3. HARCMűVÉSZET díjátadó: Hamvas Ferencné


Benyik Ramóna

 

- Az Ippon Karate Sportegyesület versenyzője
- A barcsi Közép Európa Kupa bajnoka, Küzdelemben arany, formagyakorlatban ezüstérmes
- A siófoki Nemzetközi versenyen küzdelemben arany, formagyakorlatban bronzérmes
- A Szegeden rendezett Nemzetközi Advent Kupán formagyakorlatban arany, küzdelemben ezüstérmes
- Edzője: Balogh László

 

Póra Dániel

 

- Az Ippon Karate Sportegyesület versenyzője
- A barcsi Közép Európa Kupa bajnoka, küzdelemben arany, formagyakorlatban ezüstérmes
- A Tatán rendezett Európa Kupán formagyakorlatban aranyérmes, küzdelemben bronzérmes, az Európa kupa bajnoka
- Edzője: Major Antal

 

4. ÍJÁSZAT díjátadó: Fajszi Lajos

 

Alexandra Manea

 

- Az Alisca Nyilai Íjász Sportegyesület versenyzője
- Az országos íjászverseny női vadászreflex kategória aranyérmese
- Az országos 3 dimenziós vadászverseny női vadászreflex kategória aranyérmese
- Edzője: Strohmayer Péter

 

Ifj. Bóka László

 

- Az Alisca Nyilai Íjász Sportegyesület versenyzője
- Országos Grand prix sorozat 5. fordulójának bajnoka 3 D kategóriában
- A mozgó országos terepverseny első helyezettje 3 D kategóriában felnőtt korosztályban
- X. Fixpont kupán a felnőttek 3 D kategóriás versenyszámának aranyérmese
- Edzője: id. Bóka László

 

5. KARATE díjátadó: Rózsaligeti László


Nyári Edina

 

- A Bátaszék Sport Egyesület versenyzője
- a birminghami EWSKA Open felnőtt női kumite I. helyezettje
- WADO-KAI OB I. forduló felnőtt női kumite illetve a Felnőtt Női kumite OPEN I. helyezettje
- WADO-KAI OB II. forduló felnőtt női kumite I. helyezettje illetve az első helyezett kumite csapat tagja
- WKF magyar bajnokságon a felnőttek és a juniorok versenyében egyaránt II. helyezett
- Edzője: Nagy Ákos


6. KERÉKPÁR díjátadó: Schneider Konrád


Prantner Anita

 

- Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület versenyzője
- 3*- os pálya országos bajnok-serdülő korosztályban
- a pályabajnokságon ifjúsági korosztályban bronzérmes
- az országúti magyar bajnokság ezüstérmese
- Edzője: Schneider Gábor


Vajda Adrián

 

- Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület versenyzője
- Pálya OB 1000 m es versenyszám bronzérmese
- A Pécsi Kupa sorozat ifjúsági versenyének aranyérmese
- Edzője: Schneider Gábor

7. KÉZILABDA díjátadó: Tóth Károly

 

Fauszt Éva

 

- A Utánpótlás Kézilabda Sport Egyesület Szekszárd sportolója
- Az NBI. b osztályában bronzérmet szerzett csapat tagja
- Edzője: Kovács Jenő

 

Dr. Farkas Gábor

 

- A Hőgyész Sport Club NBII es csapat játékosa
- Edzője: Barabás Lajos (Nem jön)

 

8. KOSÁRLABDA díjátadó: Dr. Sólyom Bódog

 

Hofmann Petra

 

- Kosárlabda Sport Club Szekszárd sportolója
- NB. I. „A" csoportos bajnokságban VIII. helyezett csapat tagja
- Edzője: Ujhelyi Gábor

 

Gulyás Róbert

 

- Az Atomerőmű SE sportolója
- A magyar kupagyőztes és az NB. I. „A"osztályában VII. helyen végzett csapat tagja
- Edzője: Sabáli Balázs

 

9. LABDARÚGÁS díjátadó: Szinger Ferenc

 

Ganczer Hajnalka

 

- a Völgység Női SE Bonyhád csapatának tagja
- Edzője: Forray Tünde

 

Vida Tamás

 

- A Mórágy SE sportolója
- Edzője: Illés Béla


10. RÖPLABDA díjátadó: Kerecsényi Márton


Leber Nóra

 

- A Paksi RK sportolója
- Diákolimpia országos döntőn III. helyezett csapat tagja
- A Strandröplabda Diákolimpián III.- VI. helyen végzett csapattagja
- A megyei felnőtt bajnokságon 2., a gyermek bajnokságon 3., a megyei strandröplabda bajnokságon 3., helyen végzett csapatával.
- Edzője: Poór József (nem jön)

 

11. SAKK díjátadó: Kerecsényi Márton


Rudolf Anna

 

- A Decs KSE és a Bátaszéki SK sakkozója
- Országos bajnok, Olimpiai válogatott
- A pekingi szellemi világjátékokon 6. helyezést ért el a csapatversenyek rapid és villám kategóriájában
- Felnőtt országos bajnok
- Edzője: Molnár Béla


Pap Gyula

 

- Decs KSE NB. I- es sakkozója
- A Mitropa Kupán a magyar válogatott legjobb pontszerzője
- Edzője: Molnár Béla

12." SPECIÁLIS" díjátadó: Illés Tamás

Kanalas Aranka

- Hully Gully Szabadidő és Sportegyesület versenyzője
- Sportága: asztalitenisz
- Magyar válogatott kerettag
- Országos Asztalitenisz verseny 3. helyezettje
- Regionális bajnok
- Edzője: Cs. Kovács László


Csuti János

- A Szervátültetettek Déldunántúli Egyesületének versenyzője
- Sportága: asztalitenisz
- A Szervátültetettek Európa Játékain 2. helyezést ért el
- Edzője: Kocsis Károly

 

13. SÚLYEMELÉS díjátadó: Gaál László


Szabó Kamilla

- Az Iregszemcsei Súlyemelő és Szabadidő SE versenyzője
- A Diákolimpia Országos Döntő és az Országos bajnokság II. helyezettje
- Edzője: Szász László


Szita Alex


- Az Iregszemcsei Súlyemelő és Szabadidő SE sportolója
- Korosztályos Országos bajnokság I. helyezettje
- Országos diákolimpia II. helyezettje
- Edzője: Szász László

 

14. TÁJFUTÁS díjátadó: Endrődi József

 

Feil Adrienn

 

- A Paksi SE versenyzője
- a Nemzetközi Hungária Kupa 12. helyezettje
- Edzője: Mittler József

 

Balogh Róbert

 

- A Fehérlófia SE versenyzője
- A Nemzetközi Hungária Kupán 15. helyezést ért el
- Spartacus Kupa 3. helyezettje
- Saját maga edzője

 

15. TEKE díjátadó: Bán Sándor

 

Keppel Sándor

- A Szekszárdi Vízitársulat SE sportolója
- Az NB III csapat tagja
- Edzője: Kalocsai Endre

 

16. TENISZ díjátadó: Kerekes László

 

Klopcsik Diána

 

- A Paksi SE versenyzője
- A 18 évesek között legjobb országos ranglista helyezése 2008. évben 11. , felnőtt női ranglistán 24. helyezett
- Felnőtt vidékbajnokság és a korosztályos országos bajnokság 3. helyezettje
- Edzője neve: Barta Attila (Nem jön)

 

Szabó Dániel

 

- Kerekes Tenisz SE versenyzője
- AZ OB III. osztályában bajnok csapat tagja
- Saját maga edzője


17. TRIATLON díjátadó: Potápi Árpád

 

Gergelics Dóra

 

- Az Anonym SE versenyzője
- Felnőtt első osztályú sportoló
- Triatlon Tour ranglista 10. helyezett
- Középtávú OB 7. helyezettje
- A Sprint OB- n Fadd- Domboriban 2. helyen végzett
- Az Aquatlon Sprint OB.- n 1. helyezett
- A Tereptriatlon pontverseny 3. helyezettje
- Edzője: Varga Gyöngyvér

 

Czencz Péter


- A Dynamic TC Szekszárd versenyzője
- A Triatlon Európa Kupán 16. helyezést ért el.
- Duatlon ranglista verseny 5. helyezettje
- Duatlon országos bajnokságon 7. helyezést ért el
- A Sporttolna Triatlon 5. helyezettje
- Edzője: Kropkó Péter

 

18. TERMÉSZETJÁRÁS díjátadó: Dománszky Zoltán

 

Jakab Éva

 

- A paksi Demeter Egyesület sportolója
- Az Országos Természetjáró Tájékozódási egyéni bajnokság 6. helyezettje és az Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság A36 kategóriában bajnok csapat tagja
- Saját maga edzője

 

Jakab Albert

 

- A paksi Demeter Egyesület sportolója
- Országos Természetjáró Tájékozódási Egyéni Bajnokság 2. helyezettje
- Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság A36 kategóriában bajnokcsapat tagja
- Saját maga edzője


19. TWIRLING díjátadó: Fehérvári Tamás


Meczker Bettina

 

- Az ESZI DSE versenyzője
- A Németországban rendezett Európai Egyesületek Kupája versenyen 27. helyezést ért el.
- A Regionális verseny solo és freestyle kategória 1. helyezettje
- Az Országos twirling bajnokságon solo és freestyle kategóriában 2. helyezett
- Edzője: Kalmár Lívia

20. ÚSZÁS díjátadó: Fehérvári Tamás


Halmai Petra

 

- A Dombóvári Sportiskola versenyzője
- Az országos Cápa Seregszemle 100 m hátúszás 2., 100 m-es gyorsúszás 3. helyezettje
- A vidékbajnokságon 100 m hátúszásban 3. helyezést ért el
- Edzője: Csutorás József

 

Gyurkó László

 

- A Vízmű SE Szekszárd versenyzője
- A Rövidpályás országos bajnokság 3. helyezettje
- A Nagypályás országos bajnokság 5. helyezettje
- 6*os vidékbajnok
- Edzője: Paszler József


21. VÍVÁS díjátadó:Halmai Gáborné


Jankovics Éva

 

- Szekszárdi Kórház Sportegyesület tőr vívója
- Tolna megye bajnoka
- edzője: Garay Előd


Molnár Levente

 

- Szekszárdi Kórház Sportegyesület versenyzője
- Tolna megye bajnoka
- Versenyszámai: tőr és párbajtőr
- Edzője: Garay Előd

 

 

 

 

 

Forrás: www.tolnamegye.hu- Szekszárd Online

 

Szóljon hozzá: Szekszárd- Kis megye, nagy eredmény