Minden ízében Tolna megye - Szekszárd

Szekszárd - Tolnán tartja megyenapi ünnepi ülését a közgyűlés szeptember elsején. A megyei tanévnyitón adják át, a Tolnai Népújság által meghirdetett megye legjobb tanulója pályázat díjait is.
Az idén takarékossági okokból nem megyehét, hanem megyenap lesz, amelyet kísérő rendezvények egészítenek ki – mondta el Sándor Tamásné, az elnöki kabinet munkatársa. Ilyen a megyei fotókiállítás és az ünnepi hangverseny a Művészetek Házában. A jeligés fotópályázatra 30 pályázó 150 képet küldött be.

A Minden ízében Tolna megye elnevezésű rendezvényen a megye települései főznek Zombán, valamilyen, a tájegységre jellemző ételt. A megyei közgyűlés elnökének levelére már eddig ötven település jelezte részvételi szándékát. Mivel sokféle ételre lehet számítani, nem főzőverseny lesz, sokkal inkább annak bemutatása, hogy milyen gazdag a megye ízvilága. A tervek szerint a későbbiekben a recepteket megjelentetik egy kiadványban. A délutáni programban hagyományőrző együttesek lépnek fel a kastélyparkban. A zombai program kiemelt támogatója a Horfer Serleg Kft.

A megyenap rendezvényeinek az idén Tolna városa ad otthont. Hagyományosan az ünnepi közgyűlésen adják át a megyei kitűntetéseket. Ugyancsak ott lesz délután a megyei tanévnyitó ünnepség. Ennek keretében adják át a Tolnai Népújság pályázatának díjait Tolna megye legjobb tanulóinak. Délután a családoknak kínálnak programot. A tolnai és a zombai rendezvényen jelen lesz az Antritt Rádió, vetélkedőkkel, játékokkal színesítik a programot.

Forrás: http://www.tolnainepujsag.hu

Minden ízében Tolna megye - Szekszárd - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu