Nem jelentettek veszélyt a veszélyes anyagok Tolnában

Tavaly sem voltak kirívó esetek megyénkben a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a rendőrség által a veszélyes áruk szállítását végző fuvarozók ellenőrzésekor. A feltárt hibák miatt összesen 6 esetben bírságoltak.
A hibák, ahogy korábban is, jellemzően a fuvarokmányban a szállított anyag hibás bejegyzése, a gépkocsivezető nem rendelkezett oktatási bizonyítvánnyal, hiányos a járművek veszélyt jelző táblával történő megjelölése, hiányzik a tűzoltó készülék, illetve nem megfelelő a tárolása, lejárt az érvényességi ideje, a járműszemélyzet a figyelemfelkeltő mellényt vagy ruhát nem tudta bemutatni. A bírság összegek egyes tételei önmagukban is esetenként több százezres nagyságúak és ezek több feltárt jogszabálysértés esetén összeadódnak. Az összesen kiszabandó bírság ennek következtében a több millió Ft-ot is elérheti. Tolnában 2008-ban a közigazgatási bírság egyes közúti jármű üzembentartók esetében 100 ezer Ft-tól 1 millió 850 ezer forintig terjedt. Tolna megyében kevés veszélyes anyagot szállítanak közúton, mert a vegyi üzemek száma egyre kevesebb és a kiadó és fogadóhelyek nem érintik a megye tranzit útvonalait.

 

 

 

 

 

Forrás: www.tolnamegye.hu- Szekszárd Online

 

Szóljon hozzá: Szekszárd- Nem jelentettek veszélyt a veszélyes anyagok Tolnában