Önkormányzati támogatásból megoldódhat a vízelvezetés

A szekszárdi székhelyű Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal nagy, térséget érintő támogatásokat jelentett be. Február 26-án megjelent közleményük szerint több településen is vízelvezető rendszert építettek ki, Decsen pedig a csapadékvíz-elvezetés oldódott meg. 

Kakasd és Csikóstőttős megújult vízelvezető rendszerrel lett gazdagabb idén. A fejlesztést a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával hajtották végre. Kakasdon 138 millió forintos beruházásból készítettek 558 méternyi burkolt medret. Csikóstőttősön 147 millió forintból két kilométert építenek idén a 2012-ben kiépített egy kilométerhez. A csapadékvíz elvezető december végéig készül el a tervek szerint.  

 

Árok

Árok

 

A településeket sajnos gyakran súlytotta árvíz, Csikóstőttősön például 2010-ben 780 család kényszerült elhagyni otthonát egy nagyobb ár miatt, de Kakasdon is nagy károk keletkeztek ugyanebben az évben.  

Szekszárdon azt is bejelentették, hogy Decsen befejeződött a csapadékvíz-elvezetés kiépítése. Az önkormányzat hatmillió forintot adott az összesen 381 millió forintos beruházásra. Több, mint három és fél kilométeres földárkot ástak csatornaszakaszokkal, átemelő szivattyúval. A Tabáni-árokba és a Dobornya-csatornába vezetik a vizet.  

 

M. A. 

Forrás: mti