Parázs vita folyt a vízről - Szekszárd
Szekszárd - Átlagosan 15,5 százalékkal kell jövőre többet fizetni a szekszárdiaknak az ivóvízért és, hogy elvezessék, majd ártalmatlanítsák a szennyvizet. Az alapdíjak ötven százalékkal nőnek.
Jelentős mértékben emelkednek jövő év januárjától a víz- és csatornaszolgáltatás díjai. A fogyasztás után fizetendő összeg átlagosan mintegy 15,5 százalékkal nő. A lakossági víz- és csatornaalapdíjak 50 százalékkal, a nem lakossági fogyasztók csatornaszolgáltatási alapdíja 2,5-szeresére, az ivóvízalapdíja pedig a duplájára emelkedik. Az áremelés éles vitát váltott ki a közgyűlésen. A díjemelést az ellenzéki szocialisták nem szavazták meg. Ilosfai Gábor (MSZP) a frakció nevében elmondta, hogy áprilisban, amikor a város visszavásárolta a többségi tulajdonrészt, már emelték az árat. Alig több mint egy év alatt 25 százalékkal nőttek a víz- és csatornaszolgáltatás díjai, míg az előző ciklusban négy év alatt összesen 23 százalékkal nőttek e téren a lakosság kiadásai - mondta. Kifogásolták, hogy ugyanazon a közgyűlésen döntöttek arról, hogy 410 millió forintnyi hitelt átvesz a vízmű, és ennek a kamatköltségeit is átterhelik a lakosságra. Nem fogadták el azt az indokolást sem, hogy fejlesztésre kell a pénz, mert a többletbevétel ezt nem fedezi. Álláspontjuk szerint először pályázni kell, majd ha már ismert, hogy mennyi önerőre lesz szükség, akkor érdemes ismét visszatérni az árakra. Horváth István polgármester a vitában elmondta, az uszoda fenntartása 70-75 millió forintba kerül évente. Vagy bezárják, vagy be kell építeni az árakba a veszteséget. A megoldás az új élményfürdő lesz. Kiemelte azt is, hogy az előző ciklusban majdnem hetven millió forintot költöttek az úgynevezett kiúszó medencére, amit be is kellett zárni, mivel többe került a fenntartása, mint amennyi bevétel származott a jegyárból. Kerekes Csaba (Fidesz-KDNP) az említett medencét kacsaúsztatónak nevezte. Feltették a kérdést, hogy mi került ezen a medencén hetvenmillió forintba. Mint kiderült, a vízműnek a jövő évi díjban el nem számolt plusz költséget jelentett, hogy az idei árakat nem januártól, hanem csak áprilistól emelte a közgyűlés. Az áremelés szakmai indokairól Tölgyesi Balázst, az Alisca Terra és a vízmű igazgatóját kérdeztük. Mint elmondta, az árakat képlet szerint kell kiszámítani. Az előző évek adatai alapján a vízfogyasztás növekedésére nem lehet számítani. Jelentős lesz viszont a villamosenergia árának az emelkedése. Becslések szerint ez felmehet akár 30-50 százalékra is. Márpedig a villamos energia ára a vízmű költségeinek a 14,4 százalékát teszik ki. A vízmű 167 kilométer ivóvízhálózatot és majdnem 108 kilométer csatornahálózatot üzemeltet. Az évenkénti értékcsökkenésből képződő beruházási alap csak a műszaki színvonal fenntartására elég. Tizenöt-húsz éve nincs pénz tervszerű felújításra. A mai helyzet időzített bomba - fogalmazott az igazgató. Nem lehet megmondani, hogy mikor robban, de nem is kellene megvárni, hogy egyszerre szakadjon a probléma a lakosság és városvezetés nyakába - hívta fel a figyelmet Tölgyesi Balázs.
A szekszárdi vízvezetékek kora Ötvenévesnél régebbi: 4 %
Ötvenéves: 4,6 %
Negyven éves: 31%
Harmincéves: 31.8 %
Harmincévesnél fiatalabb: 28,6 %
Mikor épült a csatorna? 1945 előtt 7 km
1961 és 1970 között 5,4 km
1971 és 1980 között 49 km
1981 és 1990 között 24 km
1991 és 2003 között 22 km
Néhány díjváltozás 2008-tól 2007 2008 Lakossági vízdíj 182 Ft/m3 208 Ft/m3 Lakossági csatornadíj 195 Ft/m3 232 Ft/m3 Lakossági víz alapdíj 140 Ft/hó 210 Ft/hó Lakossági csatorna 140 Ft/hó 210 Ft/hó alapdíj Az összegek nem tartalmazzák a 20 százalék áfát, a csatornaszolgáltatás díja pedig a 8 Ft/köbméter környezetterhelési díjat
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Parázs vita folyt a vízről - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
A szekszárdi vízvezetékek kora Ötvenévesnél régebbi: 4 %
Ötvenéves: 4,6 %
Negyven éves: 31%
Harmincéves: 31.8 %
Harmincévesnél fiatalabb: 28,6 %
Mikor épült a csatorna? 1945 előtt 7 km
1961 és 1970 között 5,4 km
1971 és 1980 között 49 km
1981 és 1990 között 24 km
1991 és 2003 között 22 km
Néhány díjváltozás 2008-tól 2007 2008 Lakossági vízdíj 182 Ft/m3 208 Ft/m3 Lakossági csatornadíj 195 Ft/m3 232 Ft/m3 Lakossági víz alapdíj 140 Ft/hó 210 Ft/hó Lakossági csatorna 140 Ft/hó 210 Ft/hó alapdíj Az összegek nem tartalmazzák a 20 százalék áfát, a csatornaszolgáltatás díja pedig a 8 Ft/köbméter környezetterhelési díjat
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Parázs vita folyt a vízről - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu