Pénteki Közgyűlés
A megye pénteki, soron kívüli ülésén olyan költségvetést fogadott el, mellyel a közgyűlés elnöke sem tud azonosulni.
Dr. Puskás Imre kijelentette ha létezik katasztrofálisan rossz költségvetés, akkor ez az. Az elnök kifejtette, hogy ennek a tragikus állapotnak a megvonásokat végrehajtó szocialista parlamenti többség az okozója, általuk történt meg az előkészítése annak is, hogy szocialista politikusok, hivatkozva a Fideszes önkormányzatok csődhelyzetére, eséllyel indulhassanak az idei helyhatósági választásokon.

Dr. Puskás Imre képe
Hangsúlyozta, hogy ezt a költségvetést pusztán a működés miatt el kellett fogadni. Még akkor is, ha a megye intézményeire képtelennek tűnő megszorítások várnak. A reményt egy új kormány jelenti. Különben a megye nagy valószínűséggel adósságrendezési eljárás elé néz.

Dr. Harangozó Tamás képe
A szocialista többségű országvezetést érintő kritikáról és törekvésről dr. Harangozó Tamást emondta. A közgyűlés MSZP-s képviselője szerint az elmúlt időszakban a világ egyik legsikeresebb válságkezelése zajlott le, ennek köszönhetően az új kormány 3-4 százalékos gazdasági növekedés mellett valósíthatja meg céljait.
-DS- MCOnet
Szekszárd Online - szekon.hu