Szebb lett az othonban élő gyermekek karácsonya

Több mint 15 ágyat, szekrényeket, komódokat, öltözőszekrényeket, asztalokat ajándékozott a Strabag Zrt. a szekszárdi I. Számú

Gyermekotthonnak.

Szombat délután érkezett meg a szállítmány, a butorok nagyobb részt szétszerelt állapotban, mert úgy volt a legpraktikusabb – mondta el Bodony Iván otthonvezető. Hozzátette, egyelőre még nem helyezik el a bútorokat a gyerekek szobáiban, ugyanis először még fel kell mérni a régiek állapotát, illetve, hogy hol, mire van szükség.
 

gyermekotthon

A gyermekeknek szebb lett a karácsonya


Fokozatosan cseréljük majd ki a régi darabokat az újakra, s terveink szerint a még használható, jó állapotú ágyakat, szekrényeket tovább ajándékozzuk egy másik otthonnak, aki majd igényt tart rá. Elismerés illeti a kolléganőnket, Molnár Renátát, aki megszervezte az építőipari céggel az akciót. S természetesen a vállalatnak is köszönet jár, hogy a számukra nélkülözhető darabokat felajánlották – húzta alá az otthonvezető.