Szekszárd - Állattartás: Más gondokkal küzd a gazda, mint a cég
Fogyatkozik az állatállomány a dél-dunántúli régióban, ezen belül Tolna megyében is. A csökkenő állattartási kedvnek összetett okai vannak a Központi Statisztikai Hivatal elemzői szerint.
Tolnában van a régió juhállományának közel fele, de az állomány létszáma folyamatosan csökken
A folyamatosan csökkenő állattartási kedv okát a következőképpen látják az elemzők. A gazdasági szervezeteknek, bár rendelkeznek szakképzett munkaerővel és bejáratott piaci kapcsolatokkal, a takarmányt bérelt területen kell megtermelniük. Egyelőre még csak a felvetés szintjéig jutott el a szándék, hogy a gazdasági szervezetek állattartásuk mértékében földtulajdonhoz jussanak. Az egyéni gazdaságoknak gondot jelent a tőke és a piacok hiánya, és sokszor hiányzik a kellő szakértelem is. A saját fogyasztásra termelő háztartások gyakran jobban járnak anyagilag, a húst a piacon, a kiskereskedelemben szerzik be, mint ha maguk állítanák elő.
A régió megyéiben eltérően alakultak az állományok. A dél-dunántúli szarvasmarha-állomány idén áprilisban viszonylag egyenlően oszlott meg a megyék között, miközben a sertések 42 százaléka Baranyában, a juhok 46 százaléka Tolnában koncentrálódott. A szarvasmarhák száma az elmúlt egy évben Baranyában és Tolnában mérséklődött, Somogyban pedig nőtt. A sertések száma ugyanakkor tavaly áprilishoz képest a régió megyéi közül egyedül Baranyában nem nőtt, míg a juhok száma csak Tolnában csökkent.
Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Állattartás: Más gondokkal küzd a gazda, mint a cég
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu