Szekszárd - Aranyat ér a repce magja

A repcemag tonnájáért száztízezer forintnál is többet fizet a felvásárló. Aki
megfogadta ősszel a szakemberek tanácsát, hogy repcét vagy napraforgót vessen, az most jól járt.
Mauthner Ilona

Tavaly a gabona volt a sláger a gazdák körében, de az idén minden bizonnyal a repce és a napraforgó viszi a prímet. A szekszárdi Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet ágazatvezetője, Gyurkovics János szerint a repce régebben amolyan vetésforgós növény volt. Ősszel elvetették, majd tavasszal, ha szépen telelt a növény, megtartották. Ha nem, akkor kiszántották, és vetettek a helyére kukoricát. Tolna megyében úgy 7-8 évvel ezelőtt még közel tízezer hektáron termesztették ezt a növényt, majd évről évre csökkent a vetésterülete. Két évvel ezelőtt csupán 1800 hektárnyit vetettek belőle, idén azonban ismét divatba jött. A termelők elmondása szerint a repce hektáronkénti önköltsége 150-200 ezer forint között van, attól függően, mennyire intenzív technológiát választanak. A mostani áron számolva kéttonnányi termés fedezi a kiadásokat, a többi már tiszta haszon. - Ma már csak úgy szabad repcét termelni, ha megadunk neki mindent, amit igényel - mondta Gyurkovics János. Ez gyomirtást, gombaölőszeres védekezést, legalább háromszor rovarölőszeres védekezést, műtrágyázást és a reguláló szerek használatát jelenti. Ez utóbbi olyan technológiát takar, mellyel meg lehet állítani a repce további fejlődését. Ez ősszel érdekes, amikor a meleg idő miatt a növény túl fejlett lesz és emiatt télen kipusztul. Az ideális vetési idő Tolna megyében szeptember 6-a és 12-e között van. Az idei betakarítás jól sikerült, az átlagtermés hektáronként meghaladta a 4 tonnát is. A repce sajátossága, hogy igen tág határok közötti mennyiséget tud teremni. Sok függ attól, mennyire volt hideg és csapadékos a tél, mennyi műtrágyát kapott a növény. Az országban a hektáronkénti átlagtermés 2 és 4,5 tonna között alakul, állítják a szakértők. A repce népszerűsége mellett szól az is, hogy termesztéséhez nem kell külön gépsort használni, tökéletesen művelhető a gabonatermesztés berendezéseivel. Ráadásul, mivel energianövény, jár utána a hektáronkénti 45 eurós támogatás is. Nagykónyi környékén is egyre többen foglalkoznak repcével, mondta Korpádi Lajos, a Koppánymenti Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. Az idén itt kevesebb volt a csapadék, mint a megye többi részén, így az átlagtermés 3,5 és 4 tonna között lett hektáronként, de még mindig magasabb az országos átlagnál. Az idei magas árak miatt várhatóan még többen vetnek majd repcét, de nem árt az óvatosság - mondta az elnök -, hiszen egy nagyon kényes növényről van szó. Aki nem ad meg neki mindent, és pontosan akkor, amikor arra a növénynek arra szüksége van, az ne is próbálkozzon vele. Nem véletlen, hogy Tolna megyében a kukorica és a búza volt a sláger évtizedek óta, mert mind két növény technológiája egyszerűbb.



Forrás: www.tolnainepujsag.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Aranyat ér a repce magja



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu