Szekszárd - Előzetesben az elkövetők
A tolnai férfi 900 ezer forinttal tartozott büntetett előéletű szigetszentmiklósi ismerősének, de nem tudott fizetni. Ismerőse augusztus 6-án az autójához csalta azzal az ürüggyel, hogy megbeszél vele egy munkalehetőséget. Amikor a férfi beült a kocsiba, hátulról ismerőse két "segédje" lefogta, egyikük rongyzsákot húzott a fejére - mondta a sajtótájékoztatón az őrnagy.
Az elkövetők ezután az autóval a paksi Duna-partra hajtottak, ahol a sértettel megásatták a saját sírját, majd belökték a gödörbe, s elkezdték rádobálni a földet. Közölték vele, hogy akkor engedik el, ha kötelezvényt ír arról, a 900 ezer forint helyett 5 millió 460 ezer forinttal tartozik neki. Egyikük azt kiabálta: "Írj, vagy visszamész a sírodba!". Miután a férfi megírta az adósságlevelet, a három elkövető elvette a telefonját és a cipőjét, majd elhajtottak a helyszínről. Amikor a tolnai illetőségű embert sorsára hagyták, az segítségért indult.
A nyakig sáros férfi Dunaszentgyörgyön összeesett, ott találtak rá a paksi járőrök. A rendőrök még aznap éjjel elkezdték keresni a tetteseket. Mivel a legfőbb gyanúsítottnak nincs lakcíme, csak másnap fogták el, tartózkodási helyén a bűntettel kapcsolatosan több bizonyítékot is találtak. Horváth Péter őrnagy hozzátette, hogy az ügy két főszereplője régebben együtt dolgozott. A sértett egy építkezésen vállalt munkát, a gyanúsított pedig az alvállalkozójaként ténykedett.
Az utóbbi folyamatosan követelte a járandóságát, noha a megbízók egyetlen fillért sem fizettek a tolnai férfinak. Ennek ellenére részletekben átadott 1,1 millió forintot későbbi elrablójának, de több pénzt már nem tudott előteremteni. A kihallgatás első fázisában a gyanúsított nem tett vallomást, két társa nevét sem árulta el. Miután előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, együttműködővé vált. A rendőrök közben kézre kerítették két segítőjét, akik azóta szintén előzetes letartóztatásban vannak. Az elkövetőket akár nyolc év szabadságvesztésre is ítélheti a bíróság.
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Előzetesben az elkövetők
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu