Szekszárd - Fagylalt, lángos, gyros
A hőmérő higanyszálának emelkedésével úton-útfélen utcai árusba botlik az ember. Az ínycsiklandó étkektől könnyen el lehet csábulni, ám ha nem akarjuk a felhőtlen időtöltést egy gyomorrontással beárnyékolni, akkor érdemes nyitott szemmel járkálni a bódék között.
A jó időnek és a tömérdek szabadtéri rendezvénynek köszönhetően gombamód szaporodnak a különböző étkeket kínáló utcai árusok. Ki ne találkozott volna már vattacukros bódéval, főtt kukoricát rejtő bicikli-utánfutóval, vagy épp gumicukrok hadát kínáló standdal. Az ínycsiklandó illatoktól és gusztusos látványtól még az is könnyen el tud csábulni, aki nem is éhes, nem árt azonban nyitott szemmel járni a bódék között.
Élelmiszer-biztonsági szempontból ugyanis sokszor csak látszat a kifogástalan külső, hiszen a színfalak mögött ügyet sem vetnek a kötelező előírásokra. Például arra, hogy az ételeket szennyeződéstől védve, a megfelelő hőfokon, lefedve kell tárolni, vagy hogy a kiszolgáló személyzetnek világos, egyszínű munkaruhát kell viselnie. De az is gyanús lehet a szemfüles vásárlónak, ha az eladónak ki van lakkozva a körme, vagy fel van ékszerezve, hiszen ezek mind tiltott dolgok a „büféiparban".
Nem lehet azonban egy kalap alá venni a különböző kiszolgáló egységeket, hiszen minden bódénak megvannak a maga szabályai. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal segítségével azokat a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze a nyári sláger-élelmiszerek kapcsán, amelyeket érdemes szem előtt tartani, amikor megkívánunk valamit az utcai árusok portékái közül.
Milyen a jó Bagaméri?
Már első ránézésre el lehet dönteni egy fagylaltárusról, hogy betartja-e az élelmiszer-biztonsági előírásokat. A fagylaltospultnak ugyanis a vásárlói oldalról zártnak kell lennie, az eladó felőli részt – tehát magát a fagylaltot –pedig elhúzható, vagy felnyitható műanyag lappal kell védeni a különböző fertőzésektől, portól, illetve a rovaroktól. Ráadásul a pultot nem érheti közvetlen napfény, így szükség esetén napernyővel kell védeni azt a napsugaraktól. Ha ez nem elég, és esetleg megolvad a jeges nyalánkság, azt semmiképp sem szabad újra lefagyasztani, és a friss fagylaltot sem lehet rátölteni a már megolvadtra.
Fontos szempont még, hogy akármilyen díszesen is tálalják az édességet, a tégelyben csak a fagylalthoz illő, ehető díszítés lehet, amibe nem férnek bele a színes szívószálak és a miniatűr napernyők sem. Ha ezeket mind rendben találjuk, akkor jön a legkényesebb rész, a kiszolgálás. Először is az adagolókanalat nem lehet piszkos vízbe mártani vagy ruhába törölni két gombóc között, hanem a kanálmosóban kell azt elöblíteni. A tölcsért pedig csak szalvétával foghatja meg az eladó és azzal együtt nyújthatja át a vásárlónak.
Az ideális lángossütő
Itt nem a szemünk, hanem az orrunk vezethet a jó útra minket, hiszen ha a lángosos bódé környékén égett olajszagot érzünk, jobb, ha nagy ívben elkerüljük azt. Az erős olajszag ugyanis azt jelzi, hogy nem cserélik rendszeresen a sütéshez használt olajat. Az elhasználódott olaj viszont káros az egészségre. A jó lángost frissen készítik, így kiadáskor még forró. A langyos és nyúlós tésztájú lángos arra utal, hogy az már jó ideje árválkodik az eladó pultjában. Fontos tudnivaló, hogy elviekben a feltéteket – mint például tejföl vagy reszelt sajt – csak az eladó rakhatja fel a lángosra, hiszen az ahány vendég, annyi szennyeződés alapon így kerülhető csak el a fertőzés.
Az igazi gyros
A gusztusosan forgó gyros-nyárs sokakat gondolkodás nélkül elcsábít, ám itt is érdemes gyomrunk helyett első körben az eszünkre hallgatni. Már gyanút kelthet, ha nyitás után rögtön ki tudnak minket szolgálni, hiszen ilyenkor valószínűleg az előző napi maradékot akarják ránk sózni. De a frissen készült gyrosnál sem mindegy, hogy honnan kerül a pitába a hús: az előírások szerint azt közvetlenül a kiszolgálás előtt kell levágni a nyársról. A tálcán leledző cafatok ugyanis a lecsöpögő – időnként nyers – húslétől könnyen elfertőződhetnek. Az ideális gyrososnak időnként még vendége kívánságát is meg kell tagadnia, hiszen félig átsütött, félig nyers húst nem adhat ki a kezei közül.
Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Fagylalt, lángos,gyros
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
