Szekszárd- Finom borok és sztárok vonzották a látogatók ezreit a szüreti fesztiválra

Nemcsak a múlt szombati színpompás felvonulás vonzott sok látogatót a Szekszárdi Szüreti Napokon. A városközpontban a hét végén egy tűt is nehéz lett volna elejteni, ez pedig azt jelzi: valamennyi program nagy érdeklődés mellett zajlott.

Kíváncsiskodók gyűrűje fogta körbe a Liszt tér közelében található Háry lovasszobornál a bársonypalástos borlovagokat, akik a hagyományos patakoccintáson az Alisca Borrend két frissen avatott tagját köszöntötték Tarr Jánost és Szollár Zoltán személyében. Módos Ernő nagymestere elmondta, hogy a húsz éves Alisca Borrend most megtartott szekszárdi kongresszusán dr. Sümegi József tartott fontos előadást a hazai borokról. A két évtizedes múltra visszatekintő Alisca Borrend egyébként - hangzott el a kongresszuson - elismert résztvevője Szekszárd kulturális életének.

A borkultúra mellett a vízuális kultúra is kiemelt helyen szerepelt a fesztiválon, miután a szüreti napokhoz kapcsolódva a megyeszékhely adott otthont az V. Szekszárdi Festészeti Triennálé
megnyitójának. A Művészetek Házában november 5-ig megtekinthető tárlat a Babits Mihály emlékezete címet viseli: azaz a kortárs festőművészet kiválóságai valamennyi művükkel a költő alakját, illetve világát idézik.

Minden túlzás nélkül nemzetközi hírűnek lehet nevezni a Magyar Állami Népiegyüttest, illetve Sebestyén Márta énekest: az abszolút profi táncosok a múlt szombaton este a Babits Mihály Művelődési Házban léptek fel, a szólista a belvárosi római katolikus templomban varázsolta el a közönséget. Talán nem is kell hangsúlyozni: mindkét esetben a fergeteges minősítés illik a siker elé.

A könnyedebb műfaj kedvelői a múlt csütörtökön a Béla király téren koncertező Demjén Ferenc, majd vasárnap ugyanitt a Republic együttes zenéjére táncolhattak. Ezúttal sem maradt el a Szüret Szépe megválasztása, a címet ez alkalommal Varga Anna nyerte el, a fiatal egyébként ha nem is szintén zenész, de szintén táncos, miután tagja az Alsónyéki Hagyományőrző Néptánc Egyesületnek.





Forrás: teol.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd- Finom borok és sztárok vonzották a látogatók ezreit a szüreti fesztiválra



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu