Szekszárd - Idén Ozora és Paks "látja vendégül Tolna megyét"
Tolnában minden év szeptember elsején ünnepeljük a Megyenapot, amely idén Ozorán és Pakson kerül megrendezésre a reneszánsz év jegyében. A szeptember elsejei Ünnepi Közgyűlésnek az Ozorai Vár ad otthont.
A Megyenap kísérőrendezvénye vetélkedőkkel, főzőversennyel és egy könnyűzenei koncerttel színesített családi nap lesz Pakson, augusztus 30-án.
A Megyenap programjaiban Tolna megye településeinek aktív részvételére számítanak a szervezők. Ezt előkészítendő, dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke június első hetében látogatást tett a megye városainak polgármestereinél, akiket felkért egy-egy város és városkörnyéki csapat megszervezésére. Így, a 9 város vezetett csapat vetélkedhet a reneszánsz játékokon, valamint a megye minden települése részt vehet a főzőversenyen augusztus 30-án, Pakson.
A Közgyűlés elnöke látogatása során – a Megyenap előkészületei mellett – tájékozódott a települések aktuális problémáiról és fejlesztési terveiről, amelyek megoldása Tolna megye érdekeit szolgálja, így a megyei önkormányzat támogató hozzáállására számíthatnak a polgármesterek.
Forrás: www.szekszardinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Idén Ozora és Paks "látja vendégül Tolna megyét"
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu