Szekszárd - Jézus Krisztus Szupersztárral ünnepel Szekszárd
A tavalyi István, a király előadása után most a Jézus Krisztus szupersztárral folytatódik a hagyományos Szent István-napi szórakoztató tömegrendezvény Szekszárdon, a Béla király téren - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
A város és a szekszárdi vállalkozók közti jó kapcsolat teszi lehetővé, hogy évről évre több ezer embernek nyújthassunk ingyenesen színvonalas szórakoztatást augusztus 20-án - mondta Horváth István.
A történelmi városközpont hangulatos környezetet ad a koncert bemutatásához, ahol tavaly 12 ezer ember ünnepelt együtt a polgármester tájékoztatása szerint.
Elmondta: idén is legalább 8-10 ezer embert várnak a megyeszékhelyről és egész Tolna megyéből a sétálóutcával összekapcsolt Béla király térre, ahol 21 órától a Sziget Színház társulatának produkciójában, Pintér Tibor színész-rendező irányításával tartják meg a Jézus Krisztus szupersztár magyar nyelvű előadását, majd tűzijátékkal zárul az ünnepség.
A közel 4 millió forintos rendezvényt a szekszárdi lokálpatrióta vállalkozók szponzorálják.
Forrás: www.szekszardinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Jézus Krisztus Szupersztárral ünnepel Szekszárd
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu