Szekszárd - Jól startolt a főiskolai kar
mint tavaly. Változatlanul slágerszak a kommunkikáció.
Nem vártan jól teljesített a főiskolai kar, fogalmazott a tegnapi sajtótájékoztatón Fusz György, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar főigazgatója. Már ezzel is elérték az első évesek tavalyi létszámát. Az eddigi tapasztalatok szerint a pótfelvételin még további száz hallgatóra számíthatnak. Ha így történik, akkor még nő a felvettek száma a tavalyihoz képest. Bíznak abban, hogy ez a siker annak köszönhető, hogy az utóbbi években sokat tettek a szakok fejlesztése érdekében. Változatlanul slágerszak országosan a kommunikáció, ezért igen magas lett a felvételi ponthatár is az állami finanszírozott szakon. Utóbbiból a szekszárdi kar mindösszesen két helyett kapott. Csak 10 államilag finanszírozott helyet kapott az idén induló környezetkultúra szak. Ez azért van így, mert nagy az érdeklődés a művészeti szakok iránt, s kevés a hely. A szociális munkás képzés tartja a pozícióit. Nem alakult fényesen a tanító és óvodapedagógus képzés, de küldetésüknek tartják a német nemzetiségi szakirányt is. Ugyanakkor számítanak arra, hogy 2-3 év múlva változik a helyzet. A turizmus-vendéglátás szak is jól alakult, pedig ott is magas volt a felvételi pontszám. Bejelentette a főigazgató, hogy már ősztől indulhat az bölcsészkarával közös egyetemi képzés, a kisgyermekkor pedagógiája. Levelező tagozaton szeretnék újraidítani a tantó szakot. Levelezőn és a felsőfokú szakképzésben államilag finaszírozott helyek is vannak még. Ihárosi Ibolya
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Jól startolt a főiskolai kar
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu