Szekszárd- Kamara: Nem taposták egymás lábát a kisiparosok a jelölőgyűlésen

A kisiparosok nem tülekedtek a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tegnapi jelölőgyűlésén. Mindössze 27 vállalkozó jelent meg, pedig több mint 230 taggal vannak jelen a kamarában.

Persze, így is megválasztotta húsz küldöttjét a kézműipari tagozat, amely elnökének Frei Józsefet, elnökségi tagnak dr. Márkus Istvánt és Csibi Attilát javasolta. Az Ellenőrző Bizottságba Hajdú Zoltánnét, az Etikai Bizottságba Papné Keszthelyi Évát delegálják. Kamarai elnököt és általános alenököt nem jelöltek. Mint megírtuk már, ez volt a harmadik jelölőgyűlés. Hétfőn tartották az ipari, kedden a szolgáltató, szerdán a kisiparosok fórumát, és ma lesz a kereskedőké. Összesen nyolcvan vállalkozót delegálnak a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésébe. Az új küldöttek első feladata lesz az október 13-ai tisztújítás. Elnököt, általános alelnököt, négy tagozati elnököt, elnökségi tagokat, etikai és ellenőrző bizottsági tagokat választanak majd, a jelölőgyűléseken tett javaslatok alapján.

 



Forrás: teol.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd- Kamara: Nem taposták egymás lábát a kisiparosok a jelölőgyűlésen



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu