Szekszárd - Megmutatták az értékeiket

Véget ért Szekszárdon és Kalocsán a XVI. Duna Menti Folklórfesztivál.
Nagymányokon felavatták az új tájházat, megrendezték a német lakodalmast.
Sióagárd nemzetközi aratóversennyt rendezett.
Ihárosi - Steinbach

Újra kell gondolni a folklórfesztivál jövőjét, mondta Matókné Kapási Julianna a házigazda, a Babits művelődési ház igazgatója, a Bartina Egyesület művészeti vezetője. Négy együttes lemondta a szereplését és a nézői érdeklődés is megcsappant. Beleszólt ebbe valószínűleg a kánikula is. Baja kilépett a rendezők sorából, az önkormányzatoknak egyre kevesebb a pénzük ilyen célra. A fesztivált Kalocsa, Szekszárd és a két megyei önkormányzat támogatta. Mindezek ellenére a program megmutatta a Duna menti népek autentikus folklórját - tette hozzá. A bizonytalanság a legkevésbé sem érződött a néprajzilag is pontos nagymányoki német lakodalmason. Az új tájház udvaráról indult a menyasszonyért a vőlegény, Studer János. Az idei menyasszony Mányoki Rita is feketében volt, fehér pártával, amit főkötőre cseréltek a lakodalomban. A nézőközönség és a fesztivál fellépő táncegyüttesei bőven kaptak a lakodalmas kuglófból. A vendégeket Karl Béla polgármester köszöntötte az árnyas szabadtéri színpadon. A műsort lakodalmas mulatság, majd táncház követte. Ugyancsak nagy sikert aratott a tegnap délelőtti nemzetközi aratóverseny Sióagárd-Leányvárban. A hangulatos programon nyolc csapat versengett, köztük egy litván és egy bolgár gárda. A verseny azon idők hagyományait idézte, amikor a gabonát kézzel aratták, és ez a munka még a legkeményebb mezőgazdasági erőpróbák egyikének számított. A versengő csapatok tagjai között voltak úgymond profik, és olyanok is, akik láthatóan inkább a kombájnos betakarítás hívei. A Kővári László, a megyei agrárkamara elnöke vezette zsűri a legjobbnak az Ódor József kaszás vezette sióagárdi csapat teljesítményét látta. Második lett Kecel, harmadik Bogyiszló gárdája. Az aratónap résztvevőinek dr. Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány és dr. Szecsei Zsolt, a megyei rendőrkapitányság osztályvezetője főzte az ebédet.



Tizenegy éves munkával jött létre a tájház, mintegy ezer helyi tárgyat mutatnak be itt a látogatóknak

Tizenegy év aprólékos, kitartó munkájának köszönhetően avathatták fel szombaton az nagymányoki tájházat. Mint Stallenberger József, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta 1997-ben vásárolták meg a falu legszélső házát. Apránként rakták össze a tárgyakat éppúgy, mint az épület felújításához szükséges pénzt. A befejezéshez a Reneszánsz év kapcsán meghirdetett Tájházak a közösségért pályázaton nyertek némi pénzt. A legtöbbet a Glück Auf - Nagymányoki Német Hagyományőrző Együttes tagjai tettek a tájház létrehozásáért. Egy múzeum is megirigyelhetné a tájház anyagának gazdagságát, mondta dr. Bereczki Ibolya, a Magyarországi Tájházak Szövetségének elnöke, a szentendrei skanzen főigazgató-helyettese. Mintha egy igazi és lakott házba léptünk volna be, olyan eleven a tárgyak elrendezése A tiszta szobában mintha félbehagyta volna valamiért az ágyazást a háziasszony. A konyhában üdítőt kínálnak a látogatóknak. A tájházat előzetes bejelentés alapján lehet megtekinteni.





Forrás: www.tolnainepujsag.hu






Szóljon hozzá fórumunkon:  Szekszárd - Emelt nyugdíj: esetenként késett






Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz






Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!






A hír támogatója:






Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.



Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás



Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu