Szekszárd - Most éri meg rendőrnek tanulni
Tolna megye is rendőrhiánnyal küszködik, több mint nyolcvan a betöltetlen állások száma. Nyár elejére valamelyest emelkedik a létszám.
Tolna megyében is – ugyanúgy, mint országos szinten – kevés a rendőr. Kovács Zoltán, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója kérdésünkre elmondta, a több mint 800 fős rendőri állomány mellett 81 a betöltetlen állások száma, így a hiány tíz százalékos. Elképzeléseik szerint nyár elejére a tervezett utánpótlás a hiányt 7-8 százalékosra csökkenti majd. Számítanak ugyanis a frissen végzett szakközépiskolásokra.
Emelni kell a közterületen dolgozó rendőrök számát, hogy a megye közlekedésbiztonsága tovább javuljon. Mindez azonban keményebb, intenzívebb rendőri munkát is igényel - mondta. Akár a nyugállományú volt rendőrök visszavételére is lehetőség van, de csak a szolgálati nyugdíj folyósításának egyidejű szüneteltetésével. Természetesen a visszavételüket igénylőknek emellett meg kell felelniük egészségi,pszichikai és fizikai szempontból is. A napokban már két ilyen nyugdíjas rendőr érdeklődött a jelentkezés feltételeiről. Mint az igazgató mondta, bűnügyi területen elenyésző a hiány, a szükséges 1-2 fő pótlása folyamatban van. A megyei települések háromnegyedében összesen mintegy száz körzeti megbízott dolgozik, s ha lenne erre alkalmas munkaerő, még több önkormányzat is örömmel venné, ha területén ilyen szakemberek dolgoznának.
Az országoshoz hasonló a helyzet Pakson is – mondta dr. Kuti István. – Állandó létszámhiánnyal küszködünk, amin lényegesen a múlt év sem változtatott, pedig 21 kollégánk távozott – tette hozzá a városi kapitány. A nyugdíjba vonulókat tudták pótolni, de maradt a korábban is jellemző 5-10 százalékos hiány. A bűnügyi területen nagyjából elegen vannak, de fiatal a gárda, 32 év az átlagéletkor. Igaz, diplomás, több nyelvet beszélő az állomány. A legnagyobb gond a járőröknél van. Kevés az ember, az átlagéletkor itt 25 év.
Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Most éri meg rendőrnek tanulni
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu