Szekszárd - Mózsi bácsi búcsúzni készül

Mindig állva festett, de ezt már nem bírja. A szemével se úgy lát, ahogy
szeretné. Molnár Mózsi György festőművész úgy érzi, lezárult a művészi
pályafutása.
Bár ezt rajta kívül csak igen kevesen tudhatták, Molnár Mózsi György festőművésznek a mostani, a szekszárdi Művészetek Házában látható kiállítása alkotói pályája lezárásának tekinthető. Ezt a művész árulta el beszélgetésünk végén, amikor faddi otthonában meglátogattuk. Pedig az interjú elején ennél vidámabb témákról esett szó. Például arról, hogy Molnár György milyen sokoldalú fiatalember volt, aki a festés mellett táncolt, énekelt, színjátszott és még kántorizált is a tolnai templomban. Aztán szóba került a pályaválasztás is. Hogy bútortervező belsőépítész szeretett volna lenni, de a szeme akkor kezdett először "rakoncátlankodni", és azt mondták, a műszaki rajzolást nem fogja bírni. Így hamarosan a pécsi tanárképzőbe került, földrajz-rajz szakos hallgatónak, mivel olyan, hogy ének-rajz szak, nem volt. A főiskola után, ahogy barátja, a szintén tolnai származású, Munkácsy-díjas Szily Géza festőművész mondta róla a mostani szekszárdi kiállítás megnyitóján, a megye képzőművészeti életének motorja lett, a megyei művelődési osztály művészeti előadójaként. Többek között ő szervezte az ifjúsági művésztelepeket is Pakson és Dunaföldváron. - Vidám idők voltak. Dunaföldváron a gimnáziumban, a plébánia mellett volt a szállás. A tábor elején elmentünk a plébános úrhoz, előre is elnézést kértünk tőle, hogy ha a fiatal művészpalánták néha hangosabbak lennének a kelleténél, vagy ha modellként egy meztelen nő áll, vagy fekszik majd az udvar közepén. Mózsi tanár úr a művésztelepeken sem csak táborvezetőként volt jelen. Azt mondja, ő is festett a Dunánál egy jó képet. Nyilván nem csak egyet. Molnár Mózsi György alkotásait, különösen a gouache-technikával készülteket a legjobbak között tartják számon idehaza. Szily Géza, a Magyar Vízfestők Társaságának elnöke most ír egy könyvet, amelyben a mai vízfestészet legjelesebb alakjai szerepelnek. Köztük van Mózsi is. - Szóval, hogy mi a gouache titka? Porfestékből, gesztenyelisztből, cukros vízből vajszerű anyagot kell keverni, ehhez jön egy kis formalin, glicerin, levendulaolaj. Kimentem, ceruzával nagyjából felvázoltam a látványt, egy kis székre letettem a rajztáblámat, és festettem. Mindig állva dolgoztam. A gouache-sal annyira gyorsan tudtam dolgozni, hogy nem volt ideje az egyik színnek megszáradni. Ha nem akartam, hogy összefolyjon a kettő, akkor mindig kihagytam egy kis csíkot. Ettől lettek olyan "kattogósak" a képeim. A titok azonban nyilván nem csak a technikában van. Erről a következőket mondta: - Hát ez az, amit én nem tudok megmagyarázni. A dolgokra az ember ráérez. Az, hogy valamit zöldnek látok és én azt barnával festem, és ha előtte van egy másik szín, azt is átfogalmazom. Ebből kialakul egy rend. Ha egy olyan motívumról van szó, ami nincs a látóteremben, de a kép egyensúlyához kellene, akkor oldalról valamit kinézek, és beteszek onnan valamit, hogy a képet lezárja. Ez egy komponálás, egyensúly teremtés. Mózsi tanár úrnak felvetettük: azt is mondták róla, hogy szemérmes, visszahúzódó alkat. Ezt ez esetben úgy kell érteni, hogy a tudása, a művészi értékei alapján jóval szélesebb körben kellett volna megmutatnia a munkáit. A művész ezt nem is vitatta: elismeri, hogy voltak gátlásai. Most is azon csodálkozik, hogy néhány képét annak idején egyáltalán meg merte mutatni. A szeptember 14-ig a szekszárdi Művészetek Házában látható kiállítása miatt azonban remélhetőleg nem szégyenkezik. Ezen a tárlaton ott vannak a legjelentősebb munkái, a tipikusan "mózsis" gouache-ok mellett az olajképek is, amelyek viszont egyáltalán nem rosszabbak az előbbieknél. - Ez egy afféle életmű kiállítás, azt hiszem, ezzel befejeztem a művészi pályafutásomat - közölte mintegy mellékesen Mózsi bácsi. - Nem tudok már rendesen menni, nincs olyan, hogy fogom a cuccomat, a kis széket, meg az aktatáskát. Amiben mindig volt egy kétliteres edényben víz, ami már sokszor olyan sűrű volt, hogy alig lehetett kiönteni. De ha nagyon meleg volt, néha azért meghúztam. Elvégre szakmán belül maradt. Na de ez már megszűnt. Nem tudok már állni, a szememmel is kínlódok. Festeni tényleg békés, jó dolog, ahogy a Szily Géza nyilatkozta egyszer. De amikor az embernek már egy csomó baja van, akkor nem tud a munkára koncentrálni. Egy keveset azért most is festegetek. Egy új kiállítási anyagot azonban már azt hiszem, nem tudok megcsinálni. Névjegy Molnár Mózsi György 1932-ben született Faddon. 1954-ben elvégezte a Pécsi Pedagógiai Főiskola rajz-földrajz szakát. Példaképe Szőnyi István. Tanított Faddon és Tolnán, az új faddi művelődési ház első igazgatója volt. Állandó résztvevője volt a Győri Művésztelepnek. Több kitüntetést kapott a rendszerváltás előtt és után is. Utóbbiak sorába tartozik a 2004-ben elnyert Babits-díj, vagy a Fadd Nagyközségért kitüntető díj. Képei főként dunántúli tájakat, falu- és városrészleteket idéznek föl. Művei egyaránt megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben, itthon és külföldön. Nős, egy gyermeke és két unokája van. Steinbach Zsolt



Forrás: www.tolnainepujsag.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Mózsi bácsi búcsúzni készül



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu