Szekszárd - Néhány középiskolában már van interaktív tábla

De nem minden tanár lelkesedik érte. Vitathatatlanok az előnyei, viszont nagy hátránya, hogy drága.

Mozizva tanulhat a diák. Úgy, hogy a tanár a rendező, de olykor ő is beleszólhat a cselekmény alakításába. Rengeteg előnye van az interaktív táblának, de csak lassan terjed a középiskolákban. Péter Miklós, a szekszárdi I. Béla Gimnázium informatika-tanára évek óta használja. Kell hozzá egy projektorral rendelkező tanterem, s némi kezelési ismeret. Bemutathatók vele geológiai, történelmi folyamatok, könnyen levezethetők matematikai, fizikai egyenletek, vetített képre írhatók feladatmegoldások vagy hangjegyek.

               digitabla_212_20080313103653_619.jpg
Péter Miklós évek óta interaktív tábla segítségével tanít informatikát a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban Fotó: Gottvald Károly


Péter Miklós szerint az informatikusok mindenütt könnyen megbarátkoznak majd ezzel az eszközzel, de egy idősebb magyartanárnak, aki egész életében a krétához szokott, problémát okozhat a működtetése. Most 600 ezer forint egy interaktív tábla. Az I. Béla Gimnázium pályázaton nyert hármat. Jelenleg is van ilyen lehetőség: önkormányzatok pályázhatnak az általuk működtetett oktatási intézmények eszközfejlesztésére. A cél, hogy néhány éven belül a tantermek 40 százalékában legyen interaktív tábla. Ezzel szemben azt is világosan látja Péter Miklós – tanárként is, apaként is –, hogy a gyerekeket el kéne mozdítani a számítógéptől. De – mint mondja – az emelt óraszámú informatika- és nyelvoktatást csak a testnevelésórák rovására lehetett megoldani. A sima gimnáziumokban még csak elvétve van interaktív tábla. A szakképzést is végző középiskolák helyzete jobb, hisz részesülnek a cégek, vállalkozások szakképzési hozzájárulásából, s azt eszközfejlesztésre fordíthatják.

A dombóvári Apáczai Csere János Gimnáziumnak vannak szakközépiskolai osztályai is. Gaál János igazgató arról számol be, hogy éves szinten 5-10 millió forintot kapnak a termelő vállalatok befizetéseiből, a gyakorlati oktatás tárgyi feltételeinek javítására. A dombóvári középiskola 2005-ben vette az első digitális táblát több mint egymillió forintért, a másodikat egy évvel később nyolcszázezerért. Egyébként Gaál János is szkeptikus atekintetben, hogy ekkora befektetést megér-e egy olyan eszköz, amelynek a kihasználhatósága kétséges. Frontális osztálymunkára 10-20 percig alkalmas, aztán kikapcsolják, mert az óra további részében nincs rá szükség. De mindettől függetlenül, a most futó közoktatásfejlesztési pályázatot nem hagyják ki.

Sarkosabban fogalmaz Pirgi József. A tolnai Sztárai Mihály Gimnázium igazgatója úgy véli: ha az oktatási kormányzat interaktív táblákkal akarja ellátni a középiskolákat, akkor tegye meg. Ne a fenntartó anyagi helyzetén múljon, hogy hol lesz és hol nem lesz ilyen eszköz! Ne kelljen pályázgatni, lobbizni, és ne az döntsön, hogy melyik középiskola élén áll befolyásosabb, vehemensebb igazgató! Kapják meg az intézmények létszámarányosan a korszerű eszközt, központi forrásból, alapfelszerelésként! Ellenkező esetben – Pirgi József szerint – erősen diszkrimináció szagú ez a fejlesztés.

Forrás: www.teol.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Néhány középiskolában már van interaktív tábla

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu