Szekszárd - Összedőlhet a család háza
Tavaly ilyenkor már majdnem házhoz jutott Gallai István. Mostanra lett is, de
egy másik, ami ráadásul bármikor összedőlhet.

Kurz Patrik
Gyönk Kicsiny ház a gyönki Rákóczi utcán: itt él Gallai István családjával. A harmincéves fiatalember élettársa, Annamária két és fél éve adott életet Viktória lányuknak. A legjobb sorsa a famíliában talán a kisgyereknek van, hiszen ő még nem fogja fel azt, ami körülötte történik. A baj nagy, a házvásárlás nem várt problémákkal döntötte össze a fiatalok önállósodási törekvéseit. Korábban István édesanyjánál éltek, majd az anyósánál, ám a gyerek születése után már ők is szerettek volna a saját lábukra állni. Tavaly nyílt erre először lehetőségük, egy házat akartak megvenni a faluban. Először úgy tűnt, hogy gond nélkül az övék lesz az épület, ám végül kezesproblémák miatt nem tudták teljesíteni az adásvételi szerződésben megjelölt fizetési határidőt. Az ügyintézés különféle költségeihez felvett pénzt pedig fizethetik. Az eladósodás mellett a házvásárlás mégis megoldódni látszott. Egyik idős asszonyhoz jártak rendszeresen etetni annak kutyáját, miután az betegség miatt kórházba került. Betegsége miatt elköltözött a rokonaihoz, de előtte beleegyezett abba, hogy kétszázezer forintért eladja a házát a fiataloknak. Az öreg épület igen leromlott állapotban van. A tető lassan összedől, a gerendák korhadtak. A bútorzat szinte alig van, üresek a szobák. Az előző tulajdonos elvitte a fürdőkádat is, ám leginkább a bojler hiányzik. Fürdeni a fiatalasszony édesanyjához jár át a család. A ház mögött düledezik a fal is. A fiatalembernek egyelőre elképzelése sincs, hogy miből tudja majd felújítani az épületet. István nem tud nekiállni a munkának, hiszen agyvérzése miatt leszázalékolták. Élettársa sem teljesen egészséges, ő gerincproblémája miatt nem tud munkát vállalni. A férfi azt sajnálja, hogy nem kapnak hitelt, mert ketten összesen százhúszezer forintból élnek, és ez nem elég a hitelhez. Jelenleg havonta jövedelmük felét így is törlesztésre költik. István papírokat vesz elő, mutatja, hogy miket fizetett be eddig, magyaráz. Szerinte ha nincs az előző üzlet, amiből végül rosszul jöttek ki, akkor most nem lenne problémájuk. A legrosszabb, hogy nem tudnak elmozdulni a helyzetükből. A ház felújítása pedig csak távlati terv lehet, de könnyen elképzelhető, hogy addig össze is dől. A rokonságuk nincs olyan helyzetben, hogy pénzzel segíteni tudná őket. Így marad az állandó aggódás, idegeskedés, fizetés. Fekete József polgármester lapunk megkeresésére elmondta, a gyönki önkormányzatnál nem lehet lakásfelújítási segélyhez folyamodni, így a megoldás a család számára tovább várat magára.
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Összedőlhet a család háza
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu