Szekszárd - Pályázatra hivatkoznak a csaló házaló mesterek

Két fiatalember járja napközben a szekszárdi lakótelepeket, csöngetnek be a lakásokba.
A távoli megyéből érkezett "mesterek" a régi, rossz, korhadt ablakok felújítására, illetve cseréjére tesznek ajánlatot jó áron a délelőtti órákban otthon tartózkodó nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek. A vonakodó lakókat meggyőzendő, nyertes panelpályázatra és a közös képviselőre hivatkoznak. Akit sikerül meggyőzniük, azzal szerződést iratnak alá, és személyenként változó összeget, 15-40 ezer forint közötti előleget vesznek fel. Költségvetést nem készítenek, a munka elvégzésének határidejeként mindenkinek mást mondanak. A közös képviselő, aki a problémával megkereste szerkesztőségünket, utólag értesült az egészről. Azt mondja, vissza szeretnék szerezni a megtévesztett lakók által előlegként kifizetett pénzeket. Szó sincs ugyanis semmiféle nyertes pályázatról, a lakóközösség nem kért fel egyetlen egy vállalkozót sem ilyen munkára. Ha mégis megbízást adnának a ház nyílászáróinak felújítására, akkor ezt csakis pályáztatással tennék Mind ezt azért mondta el, hogy más lakóközösségek figyelmét felhívja, ne dőljenek be a házalóknak!

Forrás: www.tolnainepujsag.hu

Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Pályázatra hivatkoznak a csaló házaló mesterek

Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz

Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu