Szekszárd - Sorozatrablót fogtak Szekszárdon
2008. augusztus 14-én 20 óra 25 perc körüli időben állampolgári bejelentés érkezett a Tolna Megyei-rendőrkapitányság központi ügyeletére, hogy egy fiatal hölgy a Babits Művelődési Ház környékén kerget egy férfit és közben segítségért kiabál.
A bejelentés idején a helyszínen tartózkodó körzeti megbízott elfogta a férfit.
Ezt követően az elfogott személy gyanúsítottként lett kihallgatva a Btk. 321. §. /1/ bekezdésébe ütköző rablás bűntette megalapozott gyanúja miatt.
Az elkövető több hasonló bűncselekmény elkövetését elismerte kihallgatása során, így a rendőrség sértetteket keres, akiktől 2008. júniusát követően a válltáskájukat kísérelte meg elvenni egy barna hajú és bőrű férfi, aki az esetek nagy részében kék farmerben, piros-fekete pólóban és kék-fekete színű napszemüvegben volt.
Konkrétan keresik azt az 50 év körüli hölgyet, aki 2008. augusztus 12-én a Drogeria Markt üzletből bevásárló kocsiját tolta ki a parkolóba és megtámadta a gyanúsítottként kihallgatott férfi. A hölgy válltáskáját nem tudta elvinni. A megtámadott sértettet ezt követően az üzlet biztonsági őre kísérte vissza az autójához.
Keresik azt a 22-23 év körüli fekete hajú, közepes testalkatú hölgyet is, akitől 2008. augusztus 12-én kísérelte meg elvenni a gyanúsított a fekete színű válltáskáját, miközben az telefonált.
Az elkövetőt a tolnai hatóság őrizetbe vette előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására.
Forrás: www.szekszardinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Sorozatrablót fogtak Szekszárdon
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu