Szekszárd - Szálláskeresés: kollégium híján érdemes időben albérletet nézni

Nemrégiben kiderült, hogy kit hova, melyik felsőoktatási intézménybe vettek fel. Ezzel együtt el is kezdődhetett a szálláskeresés.

 

 

 

 

Természetesen a mai napig a kollégium a legolcsóbb megoldás, ám csak a hallgatók egy része jut be. A legtöbb helyen megússzák a diákok tízezer forint alatt is. E mellett a kóterben értesülnek elsőként a tanulók mindenről, könnyebb kapcsolatokat kialakítani, jegyzetet szerezni, és színes a közösségi élet – ezeket az érveket sorolta fel Ribling Tamás, az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat elnöke a diákszállók mellett. Azonban azt is elmondta, hogy a 33 ezer hallgatóval bíró egyetem kollégiumaiban 3600 hely van. A havidíjat pedig egységesen 8500 forintban állapították meg. A pécsi egyetemnek 31 ezer hallgatója, és több mint 4000 kollégiumi helye van. Ebből 288 található a szekszárdi Illyés Gyula főiskolai karhoz tartozó kollégiumban. A díjak négy kategória szerint 9 és 15 ezer forint között mozognak, a főiskolai kar hallgatói a legolcsóbb 9000 forintos havidíjért kapnak szállást.

 

Albérleti és kollégiumi díjak (személyenként ft/hó*)

Budapest (ELTE): 25000, 8500
Pécs: 15000, 12000
Szeged: 14000, 9000
Szekszárd: 12000, 9000
(*A díjak átlagárak, tájékoztató jellegűek. Az albérleti díj rezsi nélkül értendő.)
Az első összeg az albérleti, a második a kollégiumi díj.

 

Az pedig, akinek nem fogadják el kollégiumi kérelmét, esetleg várólistára kérheti magát, és elkezdhet kiadó lakást keresni. Pécsett, Szegeden és Szekszárdon is közel egy árban kínálják az albérleteket. Ez, ha ketten megférnek egy szobában, átlagosan 10-20 ezer forint közötti összeget jelent, amihez még hozzájön a rezsi egy személyre eső része. Budapesten viszont már borsosabbak az árak: egy diákra havonta inkább 20-30 ezer forint közötti díj juthat átlagosan. Természetesen olcsóbban is meg lehet úszni, az egy főre eső összeget a lakás állapota, felszereltsége, és városon belüli elhelyezkedése, valamint a lakók száma is befolyásolja.

 

Forrás: www.teol.hu

 

Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Szálláskeresés: kollégium híján érdemes időben albérletet nézni


Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu