Szekszárd - Szekszárd is bekapcsolódik az EKF-programba
A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt gazdag programjába Szekszárd is bekapcsolódik; hogy ennek méltó keretet adjanak, felújítják Tolna megye emblematikus épületét, a Pollack Mihály építette óvármegyeházát - közölte a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke szerdai szekszárdi sajtótájékoztatóján.
Puskás Imre elmondta, hogy 813 millió forintból újul meg a város történelmi központjában 175 évvel ezelőtt emelt klasszicista stílusú épületet. Az udvaron, az 1061-ben I. Béla király alapította bencés apátság romjai felett láthatóvá teszik a hajdani templom maradványait, a földszinten a városi önkormányzat, illetve a helyi televízió irodáinak helyén az eltelt évszázadokat idéző múzeumi bemutatók lesznek, többek között visszaalakítanak néhányat a hajdani börtöncellák közül is.
Az emeleten korszerűsítik, kongresszusok megtartására alkalmasabbá teszik a dísztermet, de a felújításra szánt 813 millió forint jelentős részéből a rossz állapotban lévő tetőt, illetve tetőszerkezetet újítják fel. A munkák elvégzéséhez pályázaton nyertek 600 millió forintot, ezt egészíti ki a megye további 200 millióval, s hozzájárul a költségekhez Szekszárd is. A munkálatokat jövő januárban kezdik, s a program szerint 2010 májusára készül el a felújítás.
Forrás: www.szekszardinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Szekszárd is bekapcsolódik az EKF-programba
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu