Szekszárd - Szekszárdig ér az M6-os 2010 tavaszára
Az idén nyáron kezdődik a munka és 2010 tavaszára befejeződik az M6-os autópálya építésének második fázisa, a Dunaújváros és Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakasz.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) tájékoztatása szerint a köz- és a magánszféra partnersége keretében megvalósuló beruházást az M6 Tolna konzorcium végzi el áfa nélkül 119,6 milliárd forintért.
A szerződéses összeg tartalmazza az építésen túl a 30 éves koncessziós időtartamon belül az üzemeltetés, a fenntartás és a felújítás költségeit is. A szakasz ideiglenes üzembe helyezésének határideje 2010 tavasza.
A szerdán megkötött szerződés tartalmát a minisztérium hamarosan nyilvánosságra hozza - áll a tárca közleményében.
Az M6-os autópálya középső szakaszának építésére kiírt tendert június 2-án bontották fel.
A most nyertesként kihirdetett Bilfinger-Berger-Porr cégek alkotta konzorcium akkori közlése szerint a konzorcium 119,6 milliárd forintos (495 millió euró) árajánlata volt a legkedvezőbb. A második legjobb ajánlat, a Bouygues és a Strabag cégeké 128,6 milliárd forintos (514 millió euró) vállalási árat tartalmazott. A Mota Engil Magyarország Zrt. és Euroaszfalt Kft. alkotta konzorcium 154,5 milliárd forintos (618 millió euró) ajánlatot tett.
Forrás: www.szekszárdinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Szekszárdig ér az M6-os 2010 tavaszára
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu