Szekszárd - Tavasztól óriáskonyhán főznek a diákoknak Szekszárdon
Óriáskonyhán főznek a diákoknak tavasztól Szekszárdon, a közgyűlés döntése szerint ugyanis az ipari parkban hamarosan megépül egy hatezer adagos, bővíthető, technológiájából adódóan energiatakarékos konyhakomplexum.
Tolna megye székhelyén jelenleg hat helyen főznek a helybeli és a városban tanuló diákokra. Várhatóan a jövő év februárjától már az új létesítményben készítik el a tanulók ebédjét, a jelenlegiek akkortól tálaló- illetve melegítőkonyhaként üzemelnek.
A szekszárdi önkormányzat egyik gazdálkodó egysége, a Költségvetési Elszámoló Szervezet (KESZ) igazgatója, a Diákétkeztetési Kft. ügyvezetője, Bay Attila arról számolt be, hogy az 560 millió forintos teljes beruházási költségen megépül az új konyha, a korábbiakat pedig a célnak megfelelően átalakítják.
Az önrészt a város fizeti, a fennmaradó összeget a kft. hitelből teremti elő. Az igazgató elmondta, bíznak abban, hogy az építési engedélyt hamarosan megkapják, azt követően kiírják a közbeszerzési pályázatot. Amennyiben minden a terv szerint halad, szeptemberben elkezdődhet az építkezés, s februárban már üzemelhet az óriáskonyha.
Forrás: www.szekszardinapilap.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Tavasztól óriáskonyhán főznek a diákoknak Szekszárdon
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu