Szekszárd - Tesznek az APEH-ra: Át sem veszik a címzettek a felszólító leveleket

Tízezer levelet küldött ki Dél-Dunántúlon az adóhivatal. Azok a magánszemélyek és foglalkoztatók kapják, akik sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, sem az APEH adatbázisa szerint nem rendelkeznek biztosítási jogviszonnyal. Vagyis nem jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra.

A kiküldött levelek negyede kézbesítetlenül érkezett vissza, tájékoztatta a TEOL.hu-t Marton Ferenc, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője. A tízezer levélnek csak tíz százaléka, érkezett vissza kitöltve az adóhivatalhoz, ebből 250 Tolna megyéből. A kiértesített magánszemélyek 18 százaléka rendezett jogviszonyt jelzett vissza, húsz százalékuk pedig arról nyilatkozott, hogy nem rendelkezik egészségügyi jogosultsággal.

Fontos megemlíteni, hogy a járulék befizetése önmagában nem teremt egészségügyi szolgáltatásra jogosultságot: ehhez előbb be kell jelentkezni az adóhatóságnál. Az egészségügyi járulék fizetésére a régióban bejelentkezett magánszemélyek száma az elmúlt két hónap alatt kétezer fővel emelkedett, az egy évvel ezelőttihez képest pedig négyszeresére nőtt.





Forrás: www.teol.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Tesznek az APEH-ra: Át sem veszik a címzettek a felszólító leveleket



Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu