Szekszárd - Tetemes kárt okoztak a bűnözők

Megrongáltak egy autót Bölcskén, besurranó tolvajok jártak Gyulajon és Bonyhádon, készpénzt loptak Szekszárdon.

Megrongáltak egy lakóház előtt parkoló kocsit Bölcskén. Az autóban négyszázezer forint kár keletkezett – tudtuk meg Farkas Kingától, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
Lakatlan házból vittek el hat villanymotort és hat vetőgépet Györkönyben. Értékük több, mint negyedmillió forint Készpénznek veszett nyoma egy lakásból Bonyhádon. A tolvajok kétszáztízezer forintot vittek el. Ugyancsak készpénz tűnt el egy másik bonyhádi lakásból is. Innen százezer forint tűnt el.
Gázolajat vittek el egy kamrából szintén Bonyhádon. A száz liter gázolaj értéke, mintegy negyvenezer forint.
Lefejtették és ellopták a drótot egy száz méter hosszú kerítésről Lajvérpusztán Bátaszék mellett. A kár, mintegy százezer forint. Ismeretlenek terelték el egy paksi lakos figyelmét, majd ellopták két láncfűrészét és mobiltelefonját, valamint húszezer forintját. Az együttes kár eléri a százezer forintot.
Szekszárdon is történt egy hasonló eset. Egy buszmegálló mellett terelték el egy helybeli lakos figyelmét, majd elemelték pénztárcáját. A kár, húszezer forint – tudtuk meg.
Betörtek egy házba Gyulajon. Számítástechnika alkatrészeknek veszett nyoma. A kár mértéke egyelőre ismeretlen.

Forrás: www.teol.hu



Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Tetemes kárt okoztak a bűnözők

 

 

 

 

 

 

 Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu