Szekszárd - Turisták: A legtöbben belföldről érkeznek Tolnába
Kedvelt turisztikai célpont a Dél-Dunántúl. A KSH Pécsi Igazgatóságának kiadványa a térség, azon belül Tolna megye idegenforgalmáról is beszédes számokat közöl.
Tavaly 807 ezer vendég érkezett a dél-dunántúli régióba. Ez a szám a teljes hazai vendégkör 10,8 százaléka. A kereskedelmi szálláshelyeken bejegyzett vendégek száma alapján a dél-dunántúli régió a harmadik legjelentősebb hazai térség, csak a közép-magyarországi - 2,85 millió vendég - és nyugat-dunántúli régió - 1,23 millió vendég - előzi meg. A Dél-Dunántúl néhány évvel korábban még ennél is előkelőbb helyen szerepelt. 2000-2003 között részesedése 12 százalék felett volt, de a 2002-t követő visszaesés után nem sikerült felvenni a versenyt a 2004-től ugrásszerűen javuló közép-magyarországi régióval.
Tolna megye idegenforgalmi szerepe meglehetősen visszafogott Baranyához, és még inkább Somogyhoz képest. A vendégek száma 2007-ben valamivel több mint 65 ezer volt - a régióba látogató vendégek 8,1 százaléka - , a vendégéjszakák száma pedig 147 ezer. Mindkét mutató jelentős javulásról árulkodik, előbbi 66 százalékkal, utóbbi 39 százalékkal magasabb mint 2000-ben. Mindez azt is jelenti, hogy Tolna a régió egyetlen megyéje, ahol a vendégszám emelkedése nem járt együtt a vendégéjszakák csökkenésével. A lejátszódó folyamatok annyiban azonban hasonlítanak a régió másik két megyéjéhez, hogy a javulás itt is kizárólag a belföldi vendégek és vendégéjszakák számlájára írható. Azaz a szálláshelyek vendégforgalmának döntő hányadát - 86 százalékát - a belföldi turisták adták.
A kisebbik hányadot képviselő külföldiek közül a legtöbben - 32 százalékos arányt felmutatva - Németországból érkeztek, ám számuk 14 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban. Az osztrák vendégek idei magas, 17 százalékos részaránya viszont számuk 62 százalékos bővülésének volt köszönhető. Az általuk eltöltött éjszakák száma is megnégyszereződött. Valamennyi Tolna megyei kistérség vendégforgalma javult 2000-hez képest, a vendégéjszakákat tekintve a dombóvári kistérség mérsékelten növekvő adatai ütnek el a megye más kistérségeitől.
Tolna megye idegenforgalmi vonzerejét továbbra is a megyeszékhely és környéke jelenti. A legígéretesebb előrelépést a tamási kistérség tette meg: itt a vendégszám 4 ezerről 12 ezerre nőtt. Ebből adódóan a kereskedelmi szálláshelyek látogatottsága alapján a szekszárdi után a tamási kistérség a megye második legvonzóbb térsége, valamivel megelőzve a paksit. A vendégéjszakák alapján ugyanezen sorrend figyelhető meg, azzal a különbséggel, hogy itt nem a bonyhádi, hanem a dombóvári kistérség zárja a sort.

Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Turisták: A legtöbben belföldről érkeznek Tolnába
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu