Szekszárd - Vásárlóerő: Ételre még elég a fizetés

Átlagosan 6 százalékos inflációt jósolnak az elemzők az idei évre, de ezen belül a gáz akár 30, az élelmiszerek ára pedig 15 százalékkal is emelkedhet.

 

 

Miközben az infláció tavaly elérte a 8 százalékot, a reálbérek növekedése alig haladta meg az 1 százalékot. A legnagyobb mértékben az élelmiszerek és az energiahordozók ára nőtt. Hosszú évek óta először 2007-ben stagnált a kereskedelmi forgalom Tolna megyében. Ám tavalyi  8 százalékos inflációt alapul véve az idénre várt 6 százalék csökkenést jelent - tudtuk meg dr. Fischer Sándortól, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökétől.

Különösen a kiskereskedők vannak veszélyben. Országos tendencia ugyanis a kiskereskedelmi forgalom visszaesése. A szuper- és hipermarketek forgalmán is érezhető az árak és a bérek növekedése közötti különbség. A megkérdezett szekszárdi Coop üzletekben általános tapasztalat, hogy a hónap elején, fizetések után, a megszokott módon vásárolnak az emberek, a hónap végének közeledtével azonban jelentősen visszesik a forgalom. S hogy mit tartogat a jövő? Az előrejelzés szerint az infláció a nyári hónapokban sem fog érdemben csökkenni, sőt akár fölfelé is mehet, elérheti a 7,3-7,4 százalékot.

A 12 havi drágulás év vége felé 6 százalékra mérséklődhet, az éves átlagos infláció pedig 6,5 százalék körül alakulhat az idén. A gazdasági elemzők véleménye az, hogy a magas infláció elsősorban a világpiaci áremelkedéssel magyarázható.

Forrás: www.teol.hu

 

Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Vásárlóerő: Ételre még elég a fizetés


Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz



Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!



A hír támogatója:



Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.


Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu