Szekszárd - Véget ért az eperszezon, a termelők elégedetlenek
Rövidre sikerült az idén az eperszezon. Ennek oka, hogy május 20-a környékén a jelentős mennyiségű csapadék miatt egy része lerohadt. Faddon, a megye egyik legnagyobb epret termelő szövetkezetében már fel is szántották a helyét.
Bényi András elnök szerint gyenge évet zártak, akárcsak tavaly, akkor a fagy, vagy tavalyelőtt, akkor a jég vitte el a hasznot. Az idén a felvásárlási árakkal is gond volt, átlagosan 300 forintra jött ki a kilónkénti értékesítés. Évek óta nem változik a felvásárlási ár, noha a költségek folyamatosan emelkedtek, mondta az elnök.
Sipőcz Krisztina kereskedő évek óta foglalkozik többek között eperrel is. Ő elégedett volt az idei szezonnal. Az idén április 23-tól árulták a hazai epret, kezdetben fóliás, később szabadföldi változatát. Az árak a vásárlóknak is nagyon tetszettek, hiszen aki nagyobb tételben vásárolt, az is hozzájutott 500 forint körüli áron, kilójáért.
Az időjárás viszont nem kedvezett a hazai epernek, amikor 30 fok körül volt a meleg, az aznap leszedett szamócát el kellett adni, még árengedménnyel is. Később pedig a csapadék rontott a gyümölcs minőségén. A boltokban még mindig lehet kapni epret, de ez már az olasz , illetve a spanyol termelők portékái, amit féléretten szednek le és szállítás közben válik piacképessé.
Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Véget ért az eperszezon, a termelők elégedetlenek
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu