Szekszárd - Vigyázzon! Nemzetközi csaló banda szedi áldozatait hazánkban!
Ausztriából kapott nagy nyereményről szóló értesítést egy Tolna megyei férfi. Az első nyolcszázezer forint átvételéhez csupán nyolcezer forintot kellett befizetnie.
Csakhogy nyereményről szó sem volt. Ezt dr. Farkas László, a megyei igazságügyi hivatal igazgató-helyettese mondta el a Teolnak, aki a megkárosított férfit a rendőrségre irányította. A megyei rendőr-főkapitánysághoz azonban ilyen feljelentés nem érkezett. Gáspár Ildikó sajtóügyeletes két hasonló idei esetről tudott beszámolni, az egyik esetben autóért, a másikban műszaki cikkért fizettek, hiába. A Capital Distribution Grouptól egy pécsi férfi is álnyereményéről értesült.
Neki 6200 forintot kellett volna befizetnie, hogy 2,4 millió forinthoz juthasson. A magát bécsinek hirdető, feltehetően fiktív cég a múlt évben Nyugat-Európában sok pénzt csalt ki emberekből, s most hazánkban, többek közt Baranyában, Tolnában próbálkozik. Feljelentés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysághoz sem érkezett, a becsapottak ugyanis Zsobrák Péter sajtóreferens szerint szégyenlik, ami történt velük. Pedig ha a rendőrséghez fordulnának, és sikerülne eljutni a feladóhoz, illetve több esetet is bebizonyítani, akár nyolc évet is kaphatna csaló.
Forrás: www.teol.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Szekszárd - Vigyázzon! Nemzetközi csaló banda szedi áldozatait hazánkban!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
Képeslapküldő – Szekszárd: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu