Szekszárdi cég szolgáltat Becsén és környékén - Szekszárd
Szekszárd - A határon túl is terjeszkedik az Alisca Terra Hulladékgazdálkodási Kft.
Várhatóan még decemberben jóváhagyja a becsei képviselő-testület a közös cég, a Tiszamente Kommunális Szolgáltató Kft.-t megalapító szerződéseket. A szekszárdi közgyűlés erről már döntött. A vállalkozásban 49 százaléknyi a tulajdonrésze az Alisca Terrának, de az övék a menedzsmentjog is, a többségi tulajdonos pedig a becsei önkormányzat - tájékoztatott Tölgyesi Balázs, a szekszárdi önkormányzati cég igazgatója. A szolgáltatás kizárólagos joga 20 évre szól. A közös cég végzi, ha minden a tervek szerint alakul, már valamikor az év elejétől, Becsén és a környező községekben a háztartási szilárd hulladék elszállítását, ártalmatlanítását. Kezdetben is több mint 40 ezer, távlataiban akár 150 ezer háztartásnak szolgáltat majd a szerb-magyar közös vállalkozás. A kizárólag a szekszárdi önkormányzat tulajdonában lévő Alisca Terra Kft. az utóbbi egy évben itthon is több mint kétszeresére növelte a szolgáltatási körébe tartozó háztartások számát. Szekszárdon és a környező településeken már mintegy 85 ezer háztartás számára szolgáltatnak.
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Szekszárdi cég szolgáltat Becsén és környékén - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu