Szekszárdi diákok Svédországban

Szent László Középiskola Bezerédj Tagintézményének 12 diákja nemrég Svédországban járt.

A fiatalok a Leonardo Mobilitás pályázat révén Drégely Judit, és a Révai Ferencné tanárnők kíséretében töltötték el egy hónapos gyakorlatukat a szintén kereskedelmi profillal is bíró vatlandai középiskola szervezésében. A logisztikai, pénzügyi számviteli ügyintéző, marketing és reklám ügyintőző szakos diákok cégeknél vehettek részt gyakorlaton, ugyanakkor megismerkedhettek a skandináv ország néhány látnivalójával, például a stockholmi Vasa múzeummal is. Mivel tizenketten, tíz helyre mehettek, a fiatalok többsége egyedül töltötte gyakorlatát.

 

Diákok

Szegedi diákok Svédországban cégeknél vettek részt gakorlaton

 

Mondhatni a mélyvízben kezdtek. A kezdeti nehézségek után pozitív tapasztalatokkal térhettek haza. Meglepetés volt számukra a svédek munkatempója, hiszen ott úgy gondolják, hogy a kipihent dolgozó sokkal hatékonyabb, ráadásul sokkal nagyobb figyelmet fordítanak az alkalmazottaik egészségi állapotára, és nem utolsó sorban a környezetvédelemre. Remélhetőleg lesz folytatása a cserekapcsolatnak, hiszen a korábbi években, a Bezerédj iskola már kétszer is fogadott svéd gyakornok diákokat.

 

-DS- MCOnet

 

Szekszárd Online - szekon.hu

 

Szóljon hozzá a fórumon!