Túl kevés az olcsó bérlakás - Szekszárd
Szekszárd - Sokféle ötlettel lehet bérlakást építeni, de ezek nem csökkentik az olcsó szociális bérlakások iránti igényt. Ez viszont jelentős állami támogatás nélkül elképzelhetetlen.
Tolna megyében is eladták az önkormányzati lakások nagyobbik részét. Helyettük újak, jóval kisebb számban csak néhány városban épültek. Szekszárdon is kevés a mintegy 300 önkormányzati bérlakás, mondta el dr. Kiss Gyula, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft, ügyvezető igazgatója. A meglévők jelentős része speciális célt szolgál. Ilyen a nyugdíjasok, az állami gondoskodásból kikerültek, vagy a fiatal házasok számára épült előtakarékos Fecskeház.
A szekszárdi Mikes utcai garzon felújítsa 60-80 millió forintba kerülne. Lenkey Imréné 12 éve lakik a házban Fotó: Gottvald Károly
A belvárosi összkomfortos ingatlanokban zömmel egyedülálló idősek élnek, akik a 90-es évek elején a nagy privatizáció idején nem tudták, vagy nem akarták megvásárolni önkormányzati lakásukat. A szociálisan rászorulók elhelyezésére szolgáló lakások a város külterületein találhatók. A belvárosban van viszont a Mikes utcai garzonház amely szerencsétlen technológiával épült. A homlokzati nagy üvegfelület mögött csak a vázszerkezet közé beillesztett préselt falemez van. Elkészült a felújítás műszaki terve, de a megvalósításához nem sikerült pályázati forrást szerezni. Szekszárdon is önköltségi alapon épülő, olcsó bérű szociális bérlakásokra lenne szükség. Ez abból is látszik, hogy sok tízmillió forintot költ a város lakbértámogatásra.
Új ötletek, elképzelések viszont vannak. Hatvan-nyolcvan lakás építését tervezi a város vezetése a Fecskeház mellett. Ez része a Szekszárd hazavár programnak, mondta Ács Rezső alpolgármester. Viszonylag nagyobb lakások épülnek fiatal házaspárok számára 1,5-2 éven belül, a vagyonkezelő beruházásban.
Nem támogatja eléggé az állam a bérlakások építését
Legutóbb önkormányzati bérlakásra a Széchenyi terv idején volt jelentős, mintegy 80 százalékos támogatás. Akkor épültek is új önkormányzati lakások például Bátaszéken, Bonyhádon, Dunaföldváron, Dombóvárott. Mint Szabó Loránd, utóbbi város polgármestere kérdésünkre elmondta, terveznek saját erőből egy kis Fecskeházat, két-három lakással. Uniós pénzből szeretnének felújítani az Erzsébet utcában 20-25 önkormányzati lakást. Készülnek a tervei háromszor nyolc új lakásnak is, de ennek a forrását még nem sikerült megteremteni.
Forrás: www.tolnainepujsag.hu
Túl kevés az olcsó bérlakás - Szekszárd - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Szekszárd városról!
Szekszárd linkajánló: szekszardlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu