Vetélkedtek az egészségért

Dél-Dunántúl három megyéjének klubjai mérték össze tudásukat azon a versenyen melyet, a Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetség Baranya megyei Szervezete Somogy és Tolna megyékkel összefogva szervezett. A négyfordulós versenyen 55 klub közel 3000 klubtagja vett részt.
A három megye klubjai először 2005-ben szervezték meg az egészségügyi versenyt. Ebben az évben immár harmadik alkalommal rendezték meg a többfordulós egészségügyi vetélkedőt. A verseny a szív- és érrendszeri betegségekkel, valamint az Alzheimer- kórral kapcsolatos ismeretek bővítését, a megelőzésen alapuló gondolkodás népszerűsítését szolgálta.

A szív- és érrendszeri betegségek a betegségi és halálozási statisztikák élén állnak. Az átlagéletkor növekedésével ugrásszerűen megnőtt az Alzheimer- betegség előfordulása. Ezért nagyon fontos az, hogy az érintett korosztálynak legyenek ismeretei ezekről a betegségekről. Baranya, Somogy, Tolna megye lakosságának mintegy 30 %-a 60 év feletti, s a kistelepülések lakosságának átlagéletkora egyre inkább növekszik. A gyógyítás az orvos feladata, de a megelőzés, az életmódbeli változtatás már az embereké. Ehhez azonban ismeretek kellenek.

 

A versenyen a megyék legkisebb településén élői is részt vehettek, mivel az információs kiadványokat és a teszteket postai úton kapták meg. A segédanyagok a válaszok 90%-át megadták. Ha a versenyzők valamit nem tudtak, utánajártak, igyekeztek információkat szerezni. Volt olyan, aki úgy értékelte a vetélkedőt, az egész falu segítséget kapott ez által.

 

Az eredményhirdetésre Pécsett került sor, ahol a klubok képviselői vehették át a nyereményeket. A vetélkedőt támogató cég jóvoltából a legeredményesebbek vérnyomásmérőt, mérleget, könyveket, fotóalbumokat vehetnek át. A verseny támogatására a hazai gyógyszergyártás meghatározó képviselőjét a Richter -t sikerült megnyerni.

 

A zárórendezvényen a kijavított teszteket visszakapták a versenyző klubok, így kontrollálhatják tudásukat, mélyíthetik ismereteiket. Van olyan klub, amelyben a verseny után klubtagok közötti vetélkedőt is szerveznek.

 

Nagyon szoros volt a verseny. Hat klub hibátlanul oldotta meg a teszteket, s a helyezések fél ponton múltak. Csak összehasonlításként: A 2005-ös első verseny során 5 pont volt a különbség az első és harmadik hely között. Most egyetlen pont! Mindhárom megye nyugdíjasai bizonyították rátermettségüket, amit a helyezések is mutatnak.

 

 

Forrás: www.szekszardinapilap.hu- Szekszárd Online

 

Szóljon hozzá: Szekszárd- Vetélkedtek az egészségért