Az önkormányzatok szerepe nem kerülhető meg
Interjú dr. Beréti Zsolt kamarai titkárral a válságkezelés módjairól
Milyen előzményei voltak a válságnak? Hogyan látja a folyamatokat a vállalkozók szemszögéből dr. Beréti Zsolt, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titikára?
Az adatok egy folyamatot mutatnak. Az ingatlan, illetve pénzpiacról kiindult válság mára foglalkoztatási válsággá vált. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy tavaly év végén a pénzpiac a reálgazdasági folyamatoktól elvált. Olyan szereplők kaphattak hiteleket, válhattak a pénzpiac szereplőivé, akik erre a reális gazdasági helyzetükből adódóan nem voltak alkalmasak. A túlerőltetett bankverseny is magával hozta ezt az állapotot. Amikor már nem lehetett a pénzügyi folyamatok fedezetét biztosítani, nehéz helyzetbe kerültek a bankok és a hitelesek. Ennek legnagyobb vesztese a lakosság lett. Abban, hogy a válság elmélyült, nagy szerepe volt a médiának is, hiszen a problémák folyamatos sulykolása miatt olyan várakozásokat teljesített be a lakosság körében, ami automatikusan a fogyasztás visszaesését eredményezte. A kereslet csökkenése miatt a kínálat is csökken, ami újabb kereslet csökkenést eredményez, ami pedig tovább gyűrűzik. Ez egy önmagát gerjesztő folyamat. Ebben a helyzetben a megoldást az jelentheti, ha megtaláljuk azokat a kitörési pontokat, ahol a gazdaság meg tudja erősíteni saját piaci és foglalkoztatási pozícióit.
A kitörési pontokat helyi, nemzetgazdasági vagy globális szinten kell keresni?
Olyan mértékűvé vált a válság, hogy erre globális szinten kell válaszokat adni. A probléma az Egyesült Államokból indult és rövid időn belül begyűrűzött Európába és hazánkba is. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy Magyarország nem tartozik az önmaga által legvédettebb gazdaságok közé. Pénzügyileg is nagyon kiszolgáltatottak vagyunk és a költségvetés helyzete sem túl rózsás, amit az IMF-től érkezett hitelkerettel lehetett stabilizálni, de ettől önmagában a magyar államháztartás helyzete még nem fog javulni. A jegybank intézkedései csak tüneti kezelésre elegendőek. A kérdés az, hogy az államháztartás alrendszereit hogyan lehet hatékonyabbá tenni ahhoz, hogy a vállalkozások által befizetett adókat jobban lehessen felhasználni. Erre nem lehet válasz az, hogy 2016-tól hogyan fog változni a nyugdíjkorhatár. Ez a rendszer most küzd olyan problémákkal, amikre gyors és hatékony választ kellene adni.
Tolna megyében milyen jeleit lehet tapasztalni a válságnak?
A tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet esett vissza a legnagyobb mértékben. Megyénkben pedig nagyon sok olyan cég működik - elsősorban autóipari beszállítók - amelyek jelentős megrendelésektől estek el az autópiacon tapasztalható visszaesés miatt. Elsősorban Németországba irányul ez a termelés, ezért a Tolna megyei cégek nagyon gyorsan megérzik, ha baj van a piacon. És most baj van. A termelés csökkentése sajnos elbocsátásokkal jár. Országosan ez mintegy 16 ezer munkaválaló azonnali leépítését jelentette. Azt azonban látni kell, hogy minden munkaszerződés mögött egy ember és egy család áll. A vállalkozók átmeneti veszteséget is képesek elviselni azért, hogy talpon maradjanak, ezzel pedig megmentve jó néhány munkahelyet.
Ellenzéki politikusoktól, polgármesterektől halljuk, hogy a beruházások előrehozásával lehetne segíteni a helyi vállalkozókat, akik így megrendelésekhez juthatnának. Ez segíthet-e érdemben valamit?
Igen, ez az egyetlen reális esélye az életben maradásnak. Ez azonban erőszakkal nem kényszeríthető ki és ebben nagyon nagy szerepe lehet az önkormányzatoknak, akiknek látniuk kell, hogy a vállalkozások helyzetbehozásával olyan bevételek képződnek, amikből ők maguk is részesednek a helyi adók és az SZJA visszaosztása révén. Emellett pedig nem kell segélyt fizetniük azoknak, akik munkában állnak. Két lépcsőben kell gondolkodnunk. Az egyik, amiben már benne vagyunk: a munkahelymegtartó programok, amik struktúraváltást ugyan nem eredményeznek, de munkahelyeket menthetnek meg. Ez egyetlen dolgot vés a vállalkozók fejébe: ne bocsássa el az embereket, amihez az állam pályázat útján támogatást biztosít. Ezek a munkaügyi központokon keresztül érhetők el és hatalmas az igény iránta. Ez leginkább a mikro-kis és középvállalkozásoknak jelent érdemi segítséget. Második lépcsőben szükség lenne olyan, a vállalkozások terheit csökkentő adóváltoztatásokra, amelyek struktúraváltásra ösztönöznének. Tovább már nem halogatható az adórendszer átalakítása, illetve az élőmunka-terhek csökkentése. Ezzel együtt pedig az állami kiadások lefaragására is szükség van.
A kamara miben tudja segíteni a vállalkozásokat?
A kamara kialakított egy úgynevezett Főnix-programcsomagot. Ez egy komplex vállalkozás-fejlesztési csomag, amely hitelprogramot, fejlesztési pályázatokat, szakképzést, adótanácsadást takar. Olyan fórumok létrejöttét is ösztönözzük, amelyek egy asztalhoz ültetik azokat a szereplőket, akik együttműködése nélkülözhetetlen a válság hatásainak enyhítésében. Elsősorban itt a gazdasági érdekképviseletre, a helyi önkormányzatokra és a bankokra, lízing cégekre gondolok.