Együtt a vasútért!
Dr. Braun Márton, Horváth István szekszárdi és Zsigó Róbert bajai országgyűlési képviselő a Parlamentben több alkalommal kérdés és interpelláció formájában már felvetette a problémát a közlekedési miniszternek, aki a változtatást az ütemes menetrendre való áttéréssel, illetve a Szekszárd-Bátaszék közötti pályaszakasz rossz állapotával indokolta. Ennek ellentmond, hogy tanítási időben vasárnaponként közlekedik egy közvetlen Intercity a főváros és Baja között, korszerű és kulturált motorvonatokkal. A képviselők a lakosság nevében azt kérik a minisztertől, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy a MÁV Start Zrt. állítsa vissza a napi 2 pár közvetlen járatot. Jelenleg csak átszállással és sokszor több órás várakozással lehet eljutni a fővárosba, illetve onnan a tolnai megyeszékhelyre, illetve Bajára. Mint azt nevük mellőzését kérő vasutas dolgozóktól megtudtuk: nagy igény lenne erre a közvetlen vonatra, amit alátámaszt a vasárnapi Sugovica IC népszerűsége. - Csak meg kell nézni, hányan várakoznak vasárnap délutánonként az állomáson, sokszor már jegyeket sem tudunk aznap kiadni rá, olyan sokan közlekednek vele -.
Nem az utasok igényeinek és utazási szokásainak figyelembevételével állították össze a jelenlegi menetrendet, aminek megváltoztatásáért fogtak össze a képviselők. Tóth Ferenc hozzátette: most is kiderült, hogy a kormány leírta a vidéki Magyarországot, nekik véget ér az élet Budapest határainál. Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül- hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol a képviselők is ellátták névjegyükkel a közvetlen vasúti közlekedés visszaállítására vonatkozó aláírásgyűjtő ívet, melyet a szekszárdi Polgármesteri Hivatalban, a Fidesz szekszárdi választókerületi irodáján (Hunyadi u. 4.), valamint az érintett települések polgármesteri hivatalaiban írhatják alá az érdeklődők. Az összegyűlt aláírásokat a közlekedési miniszternek címzett levélhez fogják csatolni a képviselők. Megoldás legkorábban a tavaszi menetrend életbelépésével várható.
(Forrás: tolnamegye.hu)
